Nevetés hasított a levegőbe.
Meleg fényt tört ki a tábor közepén levő sátorból, a nyílásokon és a sátor alól zúdulva ki.
A sátor belsejében Rand al'Thor -az Újjászületett Sárkány- hátravetett fejjel kacagott. "És mit csinált utána?" kérdezte Rand miután elült a nevetés. Töltött magának egy kupa vörösbort, majd egyet Perrinnek is, aki elpirult a kérdésre.
Keményebbé vált, gondolta Rand, de valahogy mégsem vesztett az ártatlanságából. Nem nagyon. Rand számára ez csodaszámba ment. Egy csoda, mint gyöngyöt találni egy pisztrángban. Perrin erős volt, de ez az erő nem törte meg.
"Nos," mondta Perrin, tudod milyen Marin. "Képes még Cennre is úgy tekinteni, mintha csak egy anyai gondoskodásra szoruló gyermek lenne. Amikor Failre és rám bukkant a padlón, mint két buta ifjoncra... nos, azt hiszem nem tudta eldönteni hogy kacagjon vagy elküldjön a konyhába edényt súrolni. Különválasztva természetesen, hogy távol tartson minket a bajtól."
Rand elmosolyodott, próbálta elképzelni a látványt. Perrin - a termetes, szilárd Perrin - olyan gyengén, hogy járni is alig tud. Valahogy nem tűnt odavalónak. Rand szerette volna azt hinni, hogy barátja túloz, de Perrinnek még a haja szála is őszinte volt. Furcsa, mennyit tud az ember változni míg a belsője ugyanaz marad.
"Ezután," folytatta Perrin miután kortyolt egyet a kupájából, "Faile felsegített a padlóról és ráültetett a lovamra, és mi ketten igyekeztünk fontosnak mutatni magunkat. Én nem tettem túl sokat. A harcot a többiek fejezték be-nekem még az is gondot okozott volna, hogy a kupámat a számhoz emeljem." Megállt, szemei a távolba meredtek. "Büszkének kellene lenned rájuk, Rand. Dannil, az édesapád és Mat apja nélkül, a többiek nélkül a tizedét sem tudtam volna elérni annak amit tettem.
"Elhiszem." mondta Rand a borát figyelve. Lews Therin szerette a bort. Rand egy része-egy távoli része, az emlékei annak a férfinak aki egykor volt- nem volt elégedett a szüret eredményével. Nagyon kevés bor volna méltó párja a Legendák Korának borainak. Vagy legalábbis amit ízlelt, az biztos nem.
Ivott egy kicsit, majd félretette a bort. Min még mindig a sátor egy másik sarkában szundított, hálóhelye egy függönnyel volt elválasztva. A Rand álmaiban történtek felébresztették a férfit. Hálás volt Perrin érkezésének, mert volt ami elterelhette a figyelmét az álmában látottakról.
Mienn... Nem. Nem engedheti hogy az a nő elterelje a figyelmét. Valószínűleg ez lehetett a lényege annak, amit látott.
"Sétáljunk egyet," mondta Rand. "Még le kell ellenőriznem pár dolgot holnapig."
Kiléptek az éjszakába. Számos Hajadon csatlakozott mögéjük amint Rand Sebban Balwer felé haladt, akinek szolgálatait Perrin kölcsönözte neki. Ami Balwernek tökéletesen megfelelt, aki hajlamos volt afelé húzni, aki a legnagyobb hatalmat tartotta a kezében.
"Rand?" kérdezte Perrin, a férfi mellett sétálva, kezét Mah'alleinir-en nyugtatva. "Már meséltem minderről ezelőtt is, a Folyóköz ostromáról, a harcokról... Miért kérdezed újra?"
"Kérdeztelek az eseményekről előtte, Perrin. Kérdeztelek arról, mi történt utána, de nem kérdeztem semmit azokról az emberekről, akikkel ez történt." nézett Perrinre, majd egy fénygömböt hozott létre kettejüknek amint a sötétet járják.
"Emlékeznem kell az emberekre. Nem emlékezni olyan tévedés, amit túl sokszor követtem el a múltban."
Az élénk szél magával hozta a szagokat Perrin közeli táborának tábortüzei felől, és a hangokat a fegyvereken dolgozó kovácsoktól. Rand hallotta a történeteket: az Egyetlen Hatalom segítségével kovácsolt fegyvereket újra felfedezték. Perrin emberei erejüket megfeszítve dolgoztak, a velük levő két asha'man-t rongyossá hajtva, hogy annyit készítsene el amennyit csak tudnak.
Rand annyi asha'mant bocsátott a rendelkezésükre, amennyit csak tudott, azért is mert amint meghallották, tucatnyi Hajadon jelent meg előtte, Hatalom-kovácsolta lándzsahegyeket követelve. Ennek több értelme van, Rand al'Thor, magyarázta Beralna. A kovácsok négy lándzsahegyet tudnak egy kard helyett elkészíteni. A nő elfintorodott, ahogy kimondta a "kard" szót, mintha tengervizet kóstolt volna.
Rand soha nem kóstolt tengervizet. Lews Therin igen. Ilyen dolgokról tudni régen igencsak kényelmetlenül érintette. Mára megtanulta elfogadni a saját részeként.
"El tudod hinni, mik történtek velünk?" kérdezte Perrin. "Fényre, néha arra gondolok, hogy ezeknek a úri ruháknak a tulajdonosa egyszercsak besétál, leordítja az arcomat és visszazavar az istállót ganézni."
"A Kerék sző, a Minta jő, Perrin. Azzá válunk akikké lennünk kell."
Perrin bólintott amint a sátrak közötti utakon jártak, melyet a Rand kezében levő gömb világított be.
"És milyen... érzés?" kérdezte Perrin. "Azok az emlékek amiket kaptál?"
"Volt már olyan álmod, amiből felébredve tisztán emlékeztél rá? Nem az, amelyik percek alatt kifakul, hanem az amelyik egész nap a fejedben jár?"
"Igen," mondta Perrin, furcsán kimérten. "Igen, előfordult már."
"Ez pont olyan", mondta Rand. "Emlékszem milyen volt Lews Therinnek lenni, emlékszem miket tett, ahogy az ember az álmaiban tettekre emlékezik. Én voltam aki ezeket megtette, de nem feltétlenül örülök azoknak-vagy hogy újra megtenném ébren. Ez nem változtat azon, hogy álmomban, azok tűntek helyesnek."
Perrin bólintott.
"Ő én vagyok," folytatta Rand. "És én ő vagyok. De ugyanakkor mégsem."
"Nos, még mindig önmagadnak tűnsz," mondta Perrin, bár Rand észrevette a rövid hezitálást amikor a "tűnsz"-t mondta. Vajon Perrin inkább a "szaglasz"-t akarta mondtani? "Te nem változtál olyan sokat."
Rand kételkedett benne, hogy el tudná magyarázni Perrinnek anélkül hogy őrültnek tűnne. Az akivé válik amikor az Újjászületett Sárkány köpönyegét viseli... az nem csak egyszerű színjáték, nem csak egy álarc.
Az ő maga volt. Nem változott, nem alakult át. Csak elfogadta önmagát.
Ez nem jelentette persze, hogy minden kérdésre tudta a választ. A négyszáz évnyi emlék ellenére, ami az agyában volt, még mindig aggódott amiatt amit tennie kellett. Lews Therin nem tudta hogyan zárja le a Vájatot. A próbálkozása katasztrófához vezetett. A rontás, a Világtörés, mindezt amiatt a tökéletlen börtön miatt aminek pecsétei már omladoznak.
Egy lehetőség újra és újra felötlött Randben. Egy veszélyes lehetőség. Egy lehetőség, amit Lews Therin figyelembe sem vett.
Mi van, ha nem az a válasz, hogy le kell zárni a Sötét Úr börtönét újra? Mi van, ha a válasz, a végső válasz valami más? Valami maradandóbb.
Igen, Rand már századjára gondolt erre. De lehetséges egyáltalán? Megérkeztek a sátrakhoz, ahol az ügyintézők dolgoztak, a Hajadonok legyezőszerűen mögöttük, Rand és Perrin belépett a sátorba. A bentiek még mindig dolgoztak természetesen, és nem tűntek meglepettnek amikor látták Randet belépni.
"Sárkány Uram," üdvözölte Balwer, mereven meghajtva fejét az asztal mellől mely tele volt térképekkel, és papírhalmokkal. A kiszáradt kóróra emlékeztető ember idegesen rendezgette papírjait, bütykös könyöke elővillant a kis ember túlméretezett barna köpenye alól.
"Jelentést," mondta Rand.
"Roedran el fog jönni," mondta Balwer, hangja halkan és kimérten csengett. "Andor Királynője elküldetett érte, a Vérség női által készített Kapukat ígérve. A szemeink az udvarában jelentették, hogy mérges azért, mert a nő segítsége kell hogy meg tudjon jelenni, de ragaszkodott hozzá, hogy ő is jelen legyen a találkozón."
"Kiváló," mondta Rand. "Elayne még mindig nem sejti a kémeink létezését?"
"Nagyuram!" mondta Balwer hangja megbántottan.
"Sikerült már kideríteni ki kémkedik neki a mieink közül?" kérdezte Rand.
Balwer hadarva felelt. "Senki-"
"Márpedig lesz valaki, Balwer," mondta Rand mosollyal arcán. "Pont ő tanította meg nekem ezt a leckét. Nem számít. Holnap után, a szándékaim tiszták lesznek mindenki számára. Nem lesz szükségem titkokra."
Kivéve azokat amik a szívemben levőké.
"Ez azt jelenti, hogy mindenki itt lesz a találkozón, ugye?" kérdezte Perrin. "Minden uralkodó? Még Tearé és Illiané is?"
"Az Amyrlin meggyőzte őket a megjelenés fontosságáról" mondta Balwer. "Vannak másolataim a levélváltásaikról, ha látni akarnák őket, uraim."
"Én akarom," mondta Rand. "Küldesd a sátramba azokat. Éjszaka átnézem őket."
A földrengés hirtelen jött. A bent levő dolgozók papírhalmokat öleltek magukhoz, és kiáltoztak amint a berendezés körülöttük összeomlott. Odakint emberek kiabáltak egymásnak, alig hallhatóan az összetörő fák és csengő fém zajában. A föld felmordult, moraja távoli volt.
Rand úgy érezte mint egy fájdalmas izomgörcsöt.
A távolban villám villant, az eljövendő dolgok ígéretét hozva magával. A földmozgás lassan elült. A bentiek még mindig ölelve a papírhalmokat maradtak, attól félve, hogy ha elengedik az egész összekeveredik.
Tényleg itt van, gondolta Rand. Nem vagyok még kész-nem vagyunk még kész-de itt van mindenképp.
Több hónapja félt ettől a napnak az eljövetelétől. Mióta a trallokok először jelentek meg az életében, mióta Lan és Moiraine elrángatta a Folyóközből, azóta rettegett attól, ami most úgy tűnik eljött.
Az Utolsó Csata. A vég. Már nem félt, hogy itt volt előtte. Aggódott, de nem félt.
Eléd megyek, gondolta Rand.
"Mondd el a többieknek," mondta Rand az egyik ügyintézőnek. "Rakj ki figyelmeztetéseket. A földrengések folytatódni fognak. Viharok jönnek, igazi rettenetesek. Itt az újabb Világtörés, és nem tudjuk elkerülni. A Sötét Úr próbálja a világot hamuvá változtatni."
Az ügyintézők bólintottak, aggódó pillantásokat vetve egymásra a lámpafénynél. Perrin elgondolkodónak tűnt, de alig észrevehetően bólintott, mintha magának tenné.
"Más hírek?" kérdezte Rand.
"Andor Királynője valamire készülhet ma este, Uram", mondta Balwer.
" A 'valami' az nem túl pontos meghatározás, Balwer," mondta Rand.
Balwer elfintorodott. "Sajnálom, Uram. Egyelőre nem tudok többel szolgálni; éppen most kaptam erről egy üzenetet. Elayne királynőt röviddel ezelőtt ébresztette fel az egyik tanácsadója. Nincs hozzá elég közeli emberem hogy pontosabban tudhassam, miért."
Rand összeráncolta a szemöldökét, kezét Laman kardján nyugtatta.
"Lehet, hogy csak a holnapi tervei miatt ébresztették fel," mondta Perrin.
"Igaz," mondta Rand. "Azonnal tudasd, ha többet sikerül kiderítened, Balwer. Jó szolgálatot tettél, köszönöm."
A megszólított jobban kihúzta magát. Ezekben az sötét időkben mindenki próbált valami hasznosat tenni. Balwer abban volt a legjobb amit most is végzett, és biztos volt a képességeiben. Mégis, nem volt haszontalan megdicsérnie annak akit szolgál, különösen ha a munkaadója nem más, mint az Újjászületett Sárkány.
Rand elhagyta a sátrat, Perrin követte.
"Aggódsz amiatt," mondta Perrin. "Bármi is volt, ami felkeltette Elaynet."
"Nem keltették volna fel nyomós ok nélkül," mondta Rand halkan. "Figyelembe véve az állapotát."
Terhes. Terhes az ő gyerekeivel. Fényre! Még csak nemrég tudta meg. Miért nem Elayne maga mondta el neki?
A válasz egyszerű volt. Elayne érezte Rand érzelmeit, ahogy ő is érezte az övét. Érezhette volna ő hogyan van mostanában. Még a Sárkánybérc előtt. Amikor...
Nos, nem akarná ezzel, a terhessége hírével terhelni amikor olyan állapotban volt. Emellett, nem is volt túl könnyen megtalálható az elmúlt időkben.
Mégis, a hír sokkoló volt.
Apa leszek, gondolta, nem először. Igen, Lews Therinnek is voltak gyermekei, emlékezett rájuk és az irántuk érzett szeretetre. De az nem ugyanaz.
Ő, Rand al'Thor, apa lesz. Legalábbis ha megnyeri az Utolsó Csatát.
"Nem keltették volna fel Elaynet nyomós indok nélkül," folytatta, visszatérve a feladatra. "Aggódom, nem csak azért ami történhetett, hanem mert nem akarom hogy elterelődhessen a figyelmem. A holnap fontos nap lesz. Ha az Árnyéknak csak sejtése lenne a holnap fontosságáról, mindent megtenne hogy megakadályozza a találkozót, az egyesülést."
Perrin megvakarta a szakállát. "Vannak embereim Elayne körül. Olyanok aki beszámolnak a látottakról."
Rand felemelte a kezét. "Beszéljünk velük. Elég sok mindent kell még elvégeznem ma éjjel, de ... Igen, ezzel törődnöm kell."
Ők ketten Perrin közeli tábora felé vették az irányt, Rand testőrei fátylas-lándzsás árnyékként követték kettejüket.
Memory of Light fordítási státusz: 69/826
