Az Idő Kereke forog, Korok jönnek és mennek, legendává váló emlékeket hagyva hátra. A legendákból mítosz lesz, és a mítoszt is elfelejtik, mire a Kor ami szülte újra eljön. Az egyik Korban, amelyet néhányan Harmadik Kornak neveztek, egy korban ami még nem jött el, egy régenvolt Korban, a Ködhegységben szél támadt. A szél nem a kezdet volt. Nincsenek kezdetek vagy végek az Idő Kerekének fordulásaiban. De ez egyfajta kezdet volt.
A szél keletre fújt, leereszkedve büszke hegyekről, átszaladva elhagyatott dombokon. Átsuhant egy helyen melyet Westwood-ként ismertek, egy helyen amit egykor fenyvesek és bőrlevelűek ékesítettek.
Már nem lehetett sokkal többet látni kusza bozótosnál, az időnként a táj felé tornyosuló tölgyfákat kivéve. Azok is betegségtől sújtottnak tűntek, pergő kéreggel, kókadozó ágakkal. Máshol tűlevelek borították barna szőnyegként a talajt. A csontvázszerű fák egyike sem rügyezett.
Északra és keletre suhant a szél, keresztül a recsegő-ropogó, száraz bozóton. Éjszaka volt, vézna rókák szagolgatták a rothadó talajt, hiába keresvén zsákmányt vagy bármi ehetőt. Nem csiripeltek a tavasz madarai, a farkasok vonyítása is elmaradt az éjszakából.
A szél keresztültört az erdőn és Tarenrévén. Vagy legalábbis ami megmaradt belőle. A település takaros volt, legalábbis a helyiek szerint. Sötét épületek, magasak vöröskő alapjukon, kövezett utak, a Két Folyó Völgyének szájában épülve.
A füst már régen megszűnt emelkedni a kiégett/leégett épületekből, de kevés maradt, amiből a települést újra lehetett volna építeni. Elvadult kutyák kutatták át a romokat hús után. Felnéztek, amint a szél elhaladt mellettük, szemeikből éhség sugárzott.
Kelet felé haladva a szél keresztezte a folyót, mely mellett csoportba verődve fáklyákat emelő menekültek járták hosszú útjukat Baerlonból Fehérhídig a késői óra ellenére. Lehorgasztott fejek, megereszkedett vállak mutatták a csoportok siralmas állapotát. Néhányan rézbőrű domaniak voltak, elnyűtt ruháik mutatták a hegyen átkelés nehézségeit, és az ellátmány szűkösségét. Néhányan még messzebbről érkeztek.
Taraboniak űzött szemekkel koszos fátylaik mögött. Földművesek feleségeikkel Észak-Ghealdanból. Mindannyian hallották a pletykákat, hogy Andorban van élelem. Andorban van remény.
Eddig még nem találtak ilyesmire.
Keletre tört tovább a szél a folyót követve, amely terménynélküli termőföldek, fű nélküli legelők, gyümölcs nélküli gyümölcsösök mellett kanyargott.
Elhagyott falvak. Fák, melyek lecsupaszított csontvázakra hasonlítanak. Ágaikon gyakran lehetett hollók rajait látni, kiéhezett nyulak, és néha nagyobb vadak vágtak át a halott füvön keresztül.
Legfelül a mindenütt jelenlevő felhők hajoltak a táj fölé. Néha a vastag felhőzet miatt nem lehetett megmondani, hogy éjszaka van vagy nappal.
Ahogy a szél elérte Caemlyn városát északnak fordult, el az égő várostól- narancs, vörös és erőszakos, fekete füst ömlött az éhes fellegek felé. Az éjszaka csendjében tört a háború Andor földjére. A megjelenő menekültek hamar felfedezik, hogy a veszély felé menetelnek. Ez nem volt meglepetés. Veszély leselkedett az emberre minden irányból. Az egyetlen módja a veszély elkerülésének, ha az ember nem mozdul semerre.
Ahogy a szél északnak fújt, az út mellett csoportokban vagy egyedül levő, reményvesztett szemekkel néző emberek mellett is elhaladt. Néhányan éhezve feküdtek, felnézve a morajló, örvénylő fellegekre. Mások gyalogoltak tovább, bár hogy tovább merre azt nem tudták. Az Utolsó Csatába, északra, bármit is jelentsen. Az Utolsó Csata nem a remény volt. Az Utolsó Csata a halált jelentette. De egy hely volt, ahova menni kellett, ahol lenni kellett.
Az alkonyi félhományban a szél elérte a hatalmas gyülekezőt, messze északra Caemlyntől. A széles mező megtörte az erdőfoltos tájat, mindenhonnan gombamódra növő sátrakat lehetett észrevenni. Katonák tízezrei várakoztak tábortüzeik mellett, a környező erdők legnagyobb bánatára.
A világ haldoklott. A katonák a lángokba meredtek, nézvén ahogy a tűz felfalja a fát. Lángnyelvről lángnyelvre, ami egyszer élő volt, most hamuvá változik.
Emberek egy csoportja vizsgálta a páncélokat, melyek elkezdtek rozsdásodni annak ellenére, hogy jól be voltak olajozva. Fehérköpenyes aielek gyűjtöttek vizet - harcosok akik nem hajlandóak felvenni fegyvereiket pedig már lerótták a toh-ukat. Rémüldöző szolgálók csoportjai, biztosan abban hogy a holnap háborút hoz a Fehér Torony és az Újjászületett Sárkány között.
Férfiak és nők suttogták az éjszakába: eljött a vég. Minden elhullik. Eljött a vég.
Memory of Light fordítási státusz: 64/826
Westwood-ot nem tudtam lefordítani, ha valaki tudja a magyar verziót -> komment és már javítom is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése