Prológus - Androl

"Tényleg kell ennyi sok lámpa?" hallatszott az aes sedai követelődző hangja a terem hátuljában elhelyezett székről, amit bízvást lehetett volna trónnak is hívni. "Gondolj a sok olajra amit elpazarolsz."

"Szükségünk van a lámpákra", morogta Androl. Éjjeli eső kopogtatott az ablakon, de nem is figyelt oda, figyelmét az éppen varrt bőrdarabra fókuszálta. Abból egy nyereg lesz. Pillanatnyilag azon a szíjon dolgozott, ami a ló hasát öleli körbe.

Két sorban lyukakat fúrt a bőrbe, hagyta hogy a munka megnyugtassa. Az ár amit használt gyémánt alakú lyukakat hagyott-gyorsabb lett volna ha kalapáccsal rásegít, de most jobbnak érezte, ha a nélkül dolgozik.

Felvette a szabásminta-jelölőt, hogy meghatározza a következő öltések helyét, majd további lyukakat készített. Oda kellett figyelni arra, hogy a lyukak a megfelelő helyen legyenek, hogy amikor meghúzzák, ne kopjon fölöslegesen. A jól elkészített varrás a nyerget hosszú éveken keresztül jó formában tartja. A soroknak közel kellett lenniük hogy erősítsék egymást, de nem túl közel, mert akkor összeszakadhatnak. A lyukak kis elcsúsztatása segített.

Kis dolgok. Ha biztos vagy benne, hogy a kis dolgok rendben mennek, akkor-

Az ujjai megcsúsztak, ettől a gyémánttal ütött lyuk rossz irányba fúródott. Két lyuk összeszakadt eközben.

Majdnem áthajította az egészet a szobában a csalódottságtól. Ez már az ötödik alkalom ma este!

Fényre, gondolta, kezeivel az asztal lapját nyomva. Mi történt az önuralmammal?

Ezt a kérdést sajnos könnyen meg tudta volna ő maga is válaszolni. A Fekete Torony történt. Úgy érezte magát, mint egy soklábú nachi, az árral partva vetődve, majd ott csapdába esve, várva a víz visszatértére miközben már látja a gyerekcsapatot, akik végighaladnak a parton a vödreikkel, valami ízleteset keresve...

Belélegzett, és kilélegzett, majd újra felvette a bőrdarabot. Ez lesz a legrondább darab amit évek óta kiadott a kezéből, de mégis be fogja fejezni. Félbehagyni valamit majdnem olyan volt mint elrontani a részleteket.

"Érdekes," mondta az aes sedai-a neve Pevara volt, a Piros Ajahból. Szinte érezte a hátán a tekintetét.

Egy Piros. Nos, a közös úticél furcsa utitársakat jelent, szólt a régi Teari mondás. Talán inkább a saldeai szólás lenne megfelelő. Ha az ő kardja az ellenséged torkára feszül, ne vesztegesd az időt arra, amikor a kard még a tied volt.

"Szóval," mondta Pevara, "éppen a Fekete Toronyhoz érkezésed előtti időről kezdtél volna mesélni?"

"Nem, nem hiszem," szólt Androl, miközben elkezdett varrni. "Miért? Mit akarsz tudni?"

"Csak egyszerűen kíváncsi vagyok. Hogy kerültél ide, magadtól jöttél hogy leteszteljenek, vagy valamelyik toborzáson találtak?"

Szorosra húzta a cérnát. "Magamtól jöttem, azt hiszem Evin is ezt mondta tegnap, amikor rólam kérdezősködtél nála."

"Hmm," mondta a nő. "Meg vagyok figyelve, azt hiszem."

A férfi feléje nézett, leeresztve a bőrdarabot. "Ez valami olyasmi, amit tanítanak nektek?"

"Micsoda?" kérdezte Pevara ártatlan arccal.

"Hogy kiforgassátok a beszélgetéseket. Ott ülsz, és azzal vádolsz hogy kémkedek utánad-mikor pont te vagy aki a barátaimat rólam faggatod."

"Tudni akarom, hogy mifajta erőforrásaim állnak rendelkezésre."

"Tudod te jól, miért jön egy férfi a Fekete Toronyba. Hogy megtanulja fókuszálni az Egyetlen Hatalmat."

A nő nem válaszolt. Úgy tűnt, éppen eldönti mit is válaszoljon amivel nem szegi meg a Három Esküt. Az aes sedaijal beszélni olyan volt, mint sűrű fűben zöld kígyót követni.

"Igen," mondta a nő ekkor.

A férfi meglepetésében pislogott párat.

"Igen, tudni akarom," folytatta. "Szövetségesek vagyunk, bármennyire is ellenünkre lehet. Tudni akarom, milyen emberrel bújok egy ágyba." mondta a nő. "Képletesen értve, természetesen."

Mély levegőt vett, rákényszerítve magát hogy megnyugodjon. Utált az aes sedaiokkal beszélni, mindig kiforgattak mindent. Ez, összeöntve az éjszaka feszültségével és azzal, hogy nem tudja helyesen csinálni a nyerget...

Hogyan lennék nyugodt, égesse meg a Fény!

"Gyakorolnunk kellene hogyan formáljunk kört," mondta Pevara. "Ez előnyt -bár csak kicsit- biztosíthat Taim embereivel szemben, ha értünk jönnének.

Androl félrerakta a nő iránt érzett ellenszenvét -más dolgok miatt kellett aggódnia- és kényszerítette magát, hogy objektíven gondolkodjon. "Kört?"

"Te nem tudod hogy mi az?"

"Sajna nem."

A nő összeszorította ajkait. "Néha elfelejtem milyen tudatlanok vagytok...", majd megállt, mintha rájött volna hogy már így is túl sokat mondott.

"Minden ember tudatlan, aes sedai," mondta Androl. "A tudatlanságunk iránya talán változhat, de a világ természete olyan, hogy egy ember sem tudhat mindent."

Úgy tűnt, a nő nem ezt a választ várta. Azok a kemény szemek tovább vizsgálgatták. A nő nem szerette a fókuszálni képes férfiakat -ahogy a legtöbb ember- de nála többről volt szó. A nő életét úgy töltötte, hogy Androlhoz hasonlóakat vadászott le.

"Egy kör," kezdte Pevara, "akkor alakul, ha férfiak és nők egyesítik erejüket az Egyetlen Hatalomban. Ennek egy bizonyos módon kell történnie."

"A M'Hael akkor tudni fog róla."

"A férfiaknak nőkre van szüksége, hogy kört alkothassanak," mondta Pevara. "Igazság szerint, egy körben több nőnek kell lennie mint férfinak, kivéve speciális eseteket. Egy férfi és egy nő összekapcsolódhat, és ugyanúgy egy nő és két férfi, vagy két nő és két férfi. Szóval a legnagyobb kör az háromfős lehet, velem és ketten tőletek. Azért még igen hasznos lehet."

"Keresek neked két embert akikkel gyakorolhatsz," mondta Androl. "Azok közül akikben megbízok, azt hiszem Nalaam a legerősebb. Emarin szintén nagyon erős, és szerintem még nem érte el az ereje határát. Jonneth hasonlóan."

"Ők a legerősebbek?" kérdezte Pevara. "Nem te magad?"

"Nem," mondta, és visszafordulta munkájához. Az eső odakint újra erőre kapott, hűvös szél talált utat magának az ajtó alatt. Az egyik lámpa már majdnem leégett, árnyakat engedve a szobába. Kényelmetlenül nézte a sötétséget.

"Ezt nehezen tudom elhinni, Androl mester," mondta ő. "Mindannyian felnéznek rád."

"Higgy amit akarsz, aes sedai. Én vagyok a leggyengébb közülük. Talán én vagyok a leggyengébb az egész Fekete Toronyban."

Ez elhallgattatta a nőt, mire Androl felemelkedett, hogy újratöltse a kifogyó lámpát. Amikor visszaült, az ajtóra érkező kopogtatás Emarin és Canler érkezését jelezte. Habár mindketten megáztak az esőben, ez volt talán az egyetlen közös tulajdonságuk. Az egyik magas volt, kifinomult és óvatos, a másik tömzsi és hajlamos a pletykálásra. Valami közös alapot találtak, valahol, és úgy tűnt élvezik a másik társaságát.

"Nos?" kérdezte Androl.

"Talán működhet," mondta Emarin, miközben levette esőáztatta köpenyét és kirakta az ajtó melletti akasztóra. A köpeny alatt Teari divat szerinti ruhákat viselt. "Bár annak igen erős viharnak kellene lennie. Az őrök nagyon figyelnek."

"Úgy érzem magam, mint a díjnyertes bika a vásáron," morogta Canler, letapogva a bakancsára tapadó sár egy részét miközben kiakasztotta ő is a köpenyét. "Bárhova megyünk, Taim kedvencei lesnek minket a szemeik sarkából. Vér és hamu, Androl. Tudják. Tudják hogy el akarunk menekülni."

"Találtatok valamilyen gyenge pontot?" kérdezte Pevara előrehajolva. "Egy helyet, ahol a falak kevésbé őrzöttek?"

"Úgy tűnik attól függ, milyen az őrség összetétele, Pevara sedai," mondta Emarin feléje bólintva.

"Hmm... azt hiszem jól gondolod. Mondtam már milyen érdekesnek találom hogy az aki a legtöbb tisztelettel viselkedik irányomban, az egy Teari?"

"Udvariasan viselkedni valakivel nem a tisztelet jele, Pevara sedai," mondta Emarin. "Ez inkább a jó nevelés és a kiegyensúlyozott természet jele."

Androl elmosolyodott. Emarin csodálatosan tudott megsérteni valakit. Az esetek felében a másik fél észre sem vette azt míg el nem váltak útjaik.

Pevara összeszorította ajkait. "Legyen hát. Figyelni fogjuk az őrségben levők cserélődését. Amint a következő vihar megérkezik, annak leple alatt átszökünk a falon közel azokhoz az őrökhöz akik kevésbé figyelnek.

A két férfi Androl felé fordult, aki azon kapta magát, hogy a szoba azon sarkát vizsgálja, ahova az asztal vetette árnyék esik. Nagyobbra nőtt vajon? Felé nyúl...

"Nem akarok embereket hátrahagyni," mondta rákényszerítve magát hogy ne nézze tovább a sarkot. "Több tucat ember és fiú van akik még nem kerültek Taim befolyása alá. Nem tudjuk mindegyikőjüket kivinni, anélkül hogy túl nagy figyelmet ne vonnánk magunkra. Ha itt hagyjuk őket, azt kockáztatjuk, hogy..."

Nem tudott mit mondani. Nem tudták igazán, hogy mi történik. Az emberek hirtelen megváltoztak. Megbízható szövetségesek változtak ellenséggé egy éjszaka alatt is.

Ugyanúgy néztek ki, de mégis mások voltak. Mások a szemük mögött. Androl megremegett.

"A lázadó aes sedaiok által küldött nők még mindig a kapukon kívül várnak," mondta Pevara. Már egy ideje tábort vertek odakint, azt hangoztatva hogy az Újjászületett Sárkány őrzőket ígért nekik. Taim még egyiküket sem engedte be. "Ha el tudunk érni hozzájuk, lerohanhatjuk a Tornyot és megmenthetjük a többi itt hagyottat."

"Vajon tényleg ilyen könnyen menne?" kérdezte Emarin. "Taimnak van egy egész falura való túsza. Nagyon sokan magukkal hozták a családjukat is."

Canler bólintott. Az ő családja is itt volt. Nem hagyná itt őket saját akaratából.

"Ezen túl," szólt Androl halkan, a székét Pevara felé fordítva, "te tényleg őszintén hiszed hogy az aes sedaiok győzhetnek ellenük?"

"Évtizedek-néhányuknak évszázadok- tapasztalata áll mögöttük."

"Ebből mennyit töltöttek csatatéren?"

Pevara nem válaszolt.

"Több száz fókuszálni tudó ember van itt, aes sedai," folytatta Androl. "Mindegyiket arra képzik, hogy fegyverré váljon. Nem tanulunk politikát vagy történelmet. Nem tanuljuk, hogyan lehet nemzeteket befolyásolni. Azt tanuljuk hogyan öljünk. Minden férfi és fiút erejük határáig nyomnak, erőltetve hogy megerősödjenek, megnőjenek. Több hatalmuk legyen. Pusztításra. És igen nagy részük őrült. Le tud a te aes sedaijaitok győzni egy olyen ellenfelet? Különösen, ha sokan azok közül, akikben megbízhatunk -akiket meg akarunk menteni-, valószínűleg Taim emberei mellett harcolna ha látják hogy az aes sedaiok megtámadják őket?"

"Az érveid nem teljesen súlytalanok," mondta Pevara.

Akárcsak egy királynő, gondolta, akaratlanul lenyűgözve a nő higgadtságától.

"De biztos, hogy ki kell juttatni az információt," folytatta Pevara. "Egy frontális támadás talán nem volna bölcs, de itt ülni amíg mindannyiunkat elvisznek, egyikünket a másik után..."

"Szerintem is bölcs lenne valaki küldeni," szólalt meg Emarin. "Figyelmeztetnünk kell Sárkány Urunkat."

"Sárkány Urunk," mondta Canler fintorogva, elfoglalva egy helyet a falnál. "Ő elhagyott minket, Emarin. Semmit nem jelentünk a számára. Ez-"

"Az Újjászületett Sárkány az egész világ terhét a vállain viszi, Canler," mondta Androl halkan. "Nem tudom, miért hagyott itt minket, de én inkább arra gondolnék, hogy azt hiszi, képesek vagyunk magunk is elintézni." Androl végighúzta ujjait a bőrcsíkokon, majd felállt. "Ez a mi időnk, hogy bizonyítsunk, ez a Fekete Torony próbája. Ha az aes sedaiokhoz kell futnunk hogy megvédjen minket a sajátjainktól, a felügyeletük alá helyezzük magunkat. Ha az Újjászületett Sárkányhoz futnánk, senkik és semmik leszünk amint elment/meghalt."

"Már nem lehet elsimítani a dolgokat Taimmal," mondta Emarin. "Mind tudjuk mit is csinál."

Androl nem nézett Pevara-ra. A nő már elmagyarázta, hogy szerinte mi történik, és - dacára képzése éveinek, mely megtanította kordába fogni érzéseit- nem tudta visszafogni a hangjában a félelmet. Tizenhárom Myrddraal és tizenhárom fókuszáló, együtt egy rettenetes rítussal bármelyik fókuszálni képes embert az Árnyékhoz tudják fordítani. Akarata ellenére.
"Amit Taim csinál az tiszta, tömény gonoszság," mondta Pevara. "Ez mostmár nem két vezér közötti választás. Ez a Sötét Úr munkája, Androl. A Fekete Torony az Árnyék kezére jutott. El kell ezt fogadnod."

"A Fekete Torony egy álom," mondta a férfi a nő szemébe nézve. "Egy menedék olyan férfiaknak, akik tudnak fókuszálni. Egy saját hely, ahol nem kell félnünk, ahonnan nem kell elmenekülnünk, ahol nem gyűlölnek minket. Nem adom Taim kezére. Nem fogom."

A szobára csend borult, melyet csak az ablakon kopogó esőcseppek zaja tört meg. Emarin bólintott, és Canler felállt, Androlt karjánál fogva húzva fel.

"Igazad van," mondta Canler. "Égessenek meg ha nincs igazad, Androl. De mit tehetnénk? Gyengék vagyunk, kevesen vagyunk."

"Emarin," mondta Androl, "hallottál már a Knoks Lázadásról?" "Valóban. Elég nagy zűrt kavart, még Murandyn kívül is."

"Átkozott murandyak," köpött ki Canler. "Ellopják a köpenyed és még meg is vernek, ha nem adod mellé a cipődet is."

Emarin összevonta szemöldökét.

"Knoks jóval Lugardon túl feküdt, Canler," mondta Androl. "Nem nagyon találnál különbséget az andoriakkal. A lázadás valami... tíz évvel ezelőtt tört ki."

"Egy csapat földműves legyűrte az urát," mondta Emarin. "Az meg is érdemelte, minden bizonyság szerint-Desartin szörnyű ember volt, főleg azokkal akik alatta szolgáltak. Volt serege, egyike a Lugardon kívüli legnagyobbakknak, és úgy tűnt ki akarja hasítani a maga kis királyságát. A király nem nagyon tudott volna tenni ellene."

"És Desartint legyőzték?" kérdezte Canler.

"Egyszerű emberektől szenvedett vereséget, olyan férfiaktól és nőktől, akik túl sokat kaptak a elnyomásból," mondta Androl. "A végén sokan a zsoldosok közül, akik eddig a cimborái voltak, már velünk harcoltak. Bár erősnek tűnt kívülről, a belső rothadása vezetett bukásához. Innen rossznak tűnik a helyzet, de Taim legtöbb embere nem hű hozzá. A hozzá hasonló emberek nem késztetnek hűségre. Ők cimborákat gyűjt, olyanokat akik hatalmat és vagyont akarnak. Tudunk és fogunk is módot találni, hogy legyőzzük."

A többiek bólintottak, bár Pevara csak nézte őt szorosan zárt ajkakkal. Androl bolondnak érezte magát; nem gondolta hogy a többiek rá fognak felnézni, ahelyett hogy valaki előkelőt, mint Emarin, vagy erőset, mint Nalaam követnék.

A szeme sarkából árnyakat látott mozogni az asztal alatt, feléje nyúltak. Összeszorította állkapcsát. Azok nem merészelhetnek érte nyúlni ha ennyi ember van körülötte, ugye? Ha az árnyak el akarnák nyelni, megvárnák míg egyedül van, míg alszik.

Az éjszakák rettegéssel töltötték el.

Most már akkor jönnek, ha nem tartom a saidint, gondolta. Égessenek meg, a Forrást megtisztították! Nem szabadna még többet elvesztenem az épelműségemből!

Addig markolta széke karfáját, míg a rettenet, az árnyak visszavonultak. Canler -rá nem jellemzően vidáman- azt mondta, hoz nekik valamit inni. Elindult a konyha felé, de senki nem akarta követni, ezért hezitált.

"Azt hiszem én is hasznát látnám most egy italnak," mondta Pevara felhorkanva, majd csatlakozott hozzá.

Androl visszaült, hogy folytassa munkáját. Amíg így tett, Emarin odahúzott egy széket, majd leült a férfi mellé. Olyan nemtörődömséggel tett így, mintha csak egy jó helyet keresne a lazításhoz, és ki akarna bámulni az ablakon.

Emarin viszont nem volt olyan ember, aki bármit is tenne valamilyen cél nélkül. "Te harcoltál a Knoks Lázadásban," mondta Emarin halkan.

"Ilyet mondta volna?" Androl folytatta munkáját a bőrdarabon.

"Azt mondtad, a zsoldosok átálltak, hogy veled harcoltak. A 'mi' szót használtad amikor a lázadókat említetted."

Androl megdermedt. Égessenek meg. Jobban kellene figyelnem a nyelvemre. Ha Emarin észrevette, akkor biztosan Pevara is.

"Csak éppen arrafele volt dolgom," mondta Androl, "és az események örvényébe kerültem akaratomon kívül."

"Furcsa és változatos múltad van, barátom," mondta Emarin. "Minél többet tudok rólad, annál kiváncsibbá válok."

"Nem csak nekem van érdekes múltam," mondta Androl halkan. "Ugye, Lord Algarin, a Pendaloan házból."

Emarin hátrahúzódott, szemei tágra nyíltak. "Honnan tudtad?"

"Fanshirnak volt egy könyve a Teari nemesi vérvonalakról," mondta Androl, az egyik Asha'man katonát említve, aki mielőtt a Toronyba jött írnok volt. "Tartalmazott egy érdekes megjegyzést is. Egy házról, aminek fényét megtépáztak egy nem említett problémával küszködő férfi tagjai, amelyek közül a legutolsó ilyen talán egy tucat évvel ezelőtt történt."

"Értem. Nos, azt hiszem nem túl nagy meglepetés, hogy nemes vagyok."

"Valaki, akinek van tapasztalata az aes sedai-okkal," folytatta Androl, "aki tisztelettel bánik velük annak ellenére-vagy pont azért- amit tettek a családjáért. Egy teari nemesember. Egy nemes, aki nem bánja ha lovászfiúk alatt kell szolgálnia, aki szimpatizál a polgári lázadókkal. Ezek egyike sem olyan, ami túlzottan gyakori lenne köreidben. Nem hibáznék mellé, ha azt mondanám neked magadnak is érdekes múltad van."

Emarin elmosolyodott. "Ott a pont. Nagyon jó lennél a Házak Játékában, Androl."

"Én nem mondanám," mondta Androl grimaszolva. "Utoljára mikor belenyúltam abba, majdnem..." Elhallgatott.

“Micsoda?”

"Inkább nem mondanám," mondta Androl. Nem fog életének azon szakasza miatt magyarázkodni. Fényre, az emberek azt gondolnák olyan mesemondó vagyok mint Nalaam.

Emarin elfordult, az ablakot verő esőcseppeket nézte. "A Knoks Lázadás csupán egy rövid ideig volt győztes, ha jól emlékszem. Két év alatt a nemesség visszaállította helyzetét, a lázadókat elüldözték vagy kivégezték."

"Igen," mondta Androl halkan.

"Akkor itt jobb munkát kell végeznünk," mondta Emarin. "A te embered vagyok. Mind azok vagyunk."

"Nem," mondta Androl. "Mi a Fekete Torony emberei vagyunk. Vezetlek titeket ha muszáj, de ez nem rólam, rólad vagy bármelyikünkról szól. És csak addig, míg Logain vissza nem tér."

Ha egyáltalán visszatér, gondolta Androl. A Fekete Toronyba nem lehetett Kaput nyitni. Vajon Logain próbálkozik, csak nem tud bejutni?

"Legyen hát," mondta Emarin. "Mihez kezdünk?"

Villám robajlott odakint. "Hadd gondolkodjam," mondta Androl, újra felvéve a bőrdarabot és szerszámait. "Adj egy órát."