Prológus - Talmanes (6)

Talmanes a hátán feküdt, a sötét égre bámulva. A felhők ott fent mintha visszatükröznék a fényt alulról, a haldokló város fényeit. Ez helytelen volt. A fény fentről jön, nem?

Nem sokkal azután zuhant le a lováról, hogy elindultak a városkapu felé. Erre emlékezett, a legtöbbre emlékezett. A fájdalom miatt nehezére esett gondolkodni. Emberek kiabáltak egymásnak.

Többet kellett volna... kellett volna Mat-en élcelődnöm, gondolta, és erre a gondolatra egy mosoly halvány nyoma jelent meg repedezett ajkain. Nem a legjobb most erre gondolni. Meg kell... meg kell találni a sárkányokat. Vagy már meg is találtuk...?

"Azt mondom, ezek az átkozott dolgok nem így működnek!" hallatszott Dennel hangja. "Ezek nem átkozott aes sedai-ok kerekeken. Nem tudunk velünk tűzfalat csinálni. Ezeket a fémgolyókat lőhetjük a trallokok közé velük.

"Azok felrobbannak." szólt Guybon hangja. "Használhatjuk a különlegeseket azt mondom."

Talmanes szemei elhomályosultak.

"A gömbök felrobbannak, igen," mondta Dennel. "De ki kell őket lőni előtte. Sorba állítani és hagyni hogy a trallokok belefussanak nem jó."

Egy kéz rázta meg Talmanes vállát. "Talmanes Nagyúr," mondta Melten. "Nem becstelenség engedni hogy vége legyen. Tudom hogy a fájdalom hatalmas. Fogadjon az anya az utolsó ölelésébe."

Egy kardot húztak ki a hüvelyéből. Talmanes megacélozta magát.

Aztán rájött, hogy ő tényleg, tényleg nem akar meghalni.

Kényszerítette szemeit, hogy kinyíljanak, és kinyúlt Meltenért, aki felette állt. Jesamyn is a közelben volt, karját összefonta, aggódva nézett a férfira.

"Segíts fel," mondta Talmanes.

Melten hezitált, majd engedelmeskedett.

"Nem kellene állnia," mondta Jesamyn.

"Jobb mint becsületből lefejeződni," morogta Talmanes, fogát csikorgatva a fájdalomtól. Fényre, ez az ő keze? Olyan sötét volt, mintha elszenesedett volna valami tűzben.

"Mi... mi a helyzetünk?"

"Körül vagyunk véve, Nagyuram," mondta Melten morcosan, rideg tekintettel. Az gondolta, már mindegyikőjük halott, csak még nem tudnak róla. "Dennel és Guybon azon vitatkozik merre állítsák be a sárkányokat az utolsó támadás előtt. Aludra a tölteteket méri fel."

Talmanes, végre állva, Meltenre támaszkodott. Előtte kétezer ember csoportosult a nagy téren. Úgy egymáshoz bújtak, mint emberek egy hideg éjszakán a vadonban, hogy egymás testénél melegedjenek. Dennel és Guybon félkörben állította fel a sárkányokat, a város központja felé néztek, mögöttük a menekültek. A Banda átvette a sárkányok kezelését; mindegyikhez három pár kéz kellett. A Banda majd' minden tagja rendelkezett valamennyi képzettséggel hozzájuk.

A közeli épületek lángoltak, de a fény furcsa dolgokat művelt. Miért nem érte el az utcákat? Azok mindegyike túlságosan is sötét volt. Mintha be lettek volna festve. Mintha...

Pislogott, kitisztítva szeméből a fájdalom könnyeit, miközben rájött. Trallokok töltötték meg az utcákat, mint tinta folytak a félkörben felállított, feléjük néző sárkányok felé.

Valami még visszatartotta a trallokokat. Arra várnak, hogy elegen legyenek a rohamra, gondolta Talmanes.

Kiáltások és morgások jöttek mögüle. Talmanes megfordult, majd Melten karjához kapott amint a világ tótágast állt. Megvárta míg helyrejött. A fájdalom... a fájdalom valójában eltompult. Mint amikor a tűz alól kifogyik a szén. Rajta lakomázott, de már nem nagyon volt mit ennie.

Ahogy a világ abbahagyta a körtáncot, Talmanes meglátta mi okozta a morgásokat. A tér amin álltak a városfalhoz csatlakozott, de a városiak és a katonák távolságot tartottak a falaktól, mert azt beterítették a trallokok, mint a korom. Azok fegyvereiket az égre emelték és a lenti emberekre üvöltöttek.

"Lándzsákat hajítanak bárkire, aki túl közel merészkedik," mondta Melten. "Azt reméltük elérhetjük a falat, és utána követjük a kapuig, de nem tudjuk-nem míg azok halált szórnak ránk fentről. Az összes többi út el van vágva."

Aludra Guybonhoz és Dennelhez lépett. "A töltetek, a sárkányok alá helyezhetem őket," mondta nekik; halkan, de nem olyan halkan mint kellene. "Ezek a töltetek, ezek el fogják pusztítani a fegyvereket. Igen súlyos sebesüléseket tudnak okozni az embereknek."

"Csináld," mondta Guybon nagyon halkan. "Amit a trallokok tennének velük az rosszabb, és nem engedhetjük a sárkányokat az Árnyék kezére kerülni. Ez az, amiért várakoznak. A vezetőik abban reménykednek, hogy egy hirtelen roham elég időt ad nekik, hogy legyűrjenek és megkaparintsák a fegyvereket."

"Mozgolódnak!" kiáltott egy katona a sárkányok mögül. "Fényre, jönnek!"

Az árnyékfattyak sötét iszapja bugyogott végig az utcákon. Fogak, karmok, túlságosan is emberi szemek. A trallokok mindenfelől jöttek, gyilkolásra vágyva. Talmanes küzdött a levegővételért.

A falakon levők izgatottan kiáltoztak. Körül vagyunk véve, gondolta Talmanes.

A falnak nyomva, hálóba fogva. Mi...

A falnak nyomva.

"Dennel!" kiabálta Talmanes túl a lármát. A sárkányok kapitánya eljött az embereitől, akik égő hasábokat tartottak, hogy a parancsra meggyújtsák és elhajítsák az egyetlen lövedéküket.

Talmanes mély levegőt vett, amitől a tüdeje égni kezdett. "Azt mondtad, hogy bármilyen ellenséges mellvédet darabokra tudsz szaggatni pár lövéssel."

"Hát persze," mondta Dennel. "De nem látok semmi ellenséges..." elhalt a hangja.

Fényre, gondolta Talmanes. Annyira kimerültek vagyunk. Erre már korábban rá kellett volna jönnünk. "Ti ott középen, Ryden sárkány-osztagában!, hátraarc!" ordította Talmanes. "A többiek, maradjatok alakzatban és lőjetek az érkező trallokokra! Mozgás, mozgás, mozgás!"

A sárkányok mozgásnak eredtek, Ryden és az emberei sietve fordítva meg a fegyvereiket, kerekek nyikorogtak. A többi sárkány elkezdett tüzelni egy olyan mintában, ami széles sávban lövellt szét a térre érkező utcákra. A robbanások fülsüketítőek voltak, amitől a menekültek sikoltozni kezdtek, s próbálták füleiket betakarni a hangok elől. Úgy hangzott, mintha a világ vége jött volna el. Több száz, több ezer trallok hullott véresőt permetezve, amint a sárkánytojások felrobbantak. A teret fehér füst töltötte el, ami a sárkányok szája fújt ki. 

A menekültek mögöttük, eleve rémülten attól amit most láttak, sikoltozni kezdtek amint Ryden sárkányai feléjük fordultak. Legtöbbjük a földre zuhant, utat nyitva nekik. Egy utat, ami szabadon hagyta a trallok-fertőzött városfalt. Ryden sárkányai mintha ellentett alakzatot vett volna a trallokokra tüzelőkhöz képest, a csövek mindegyike a városfal ugyanazon részére mutatott.

"Add ide az egyik átkozott hasábot!" kiáltotta Talmanes kinyújtva kezét. A sárkány-kezelők egyike engedelmeskedett, átnyújtva az lángoló, vörösen ragyogó végű fát. Ellökte magát Meltentől, elhatározva hogy erre a pillanatra egyedül fog megállni a lábán.

Guybon hozzálépett. A férfi hangja csak halkan hallatszott Talmanes megviselt füleiben. "Azok a falak több száz éve állnak. Szegény városom. Szegény, szegény városom."

"Ez már nem a te városod," mondta Talmanes, magasba emelve a lángoló parazsat, kihívóan a falakon nyüzsgő trallokok felé, majd a háta mögött elterülő város felé intve. "Már az övéké."

Talmanes lesújtott, vörös fénycsíkot húzva a levegőbe. A jelére sárkányok üvöltése válaszolt végigvisszhangozva a téren.

Trallokok -vagy legalábbis a darabjaik- repültek az égbe. A fal alattuk úgy robbant szét, mint amikor gyermekek építőkockáit rúgják szét lendületből. Ahogy Talmanes megingott, és elsötétül szeme előtt a világ, még látta a falat kifelé dőlni, Amikor elesett, és az eszméletlenségbe zuhant, a föld mintha megrázkódott volna a becsapódása erejétől.

Memory of Light fordítási státusz: 62/826

Gyors körkérdés: Akarjátok hogy folytassam? Nemsokára úgyis kijön már a hivatalos verzió... Válaszokat lécci kommentbe/emailbe!