Prológus - Isam

Az épületet máshol fogadónak nevezték volna, bár Isam még soha nem látott senkit sem bent, kivéve az üres tekintetű asszonyt, aki a pár kopott szobát tartotta karban s készítette az ízetlen ételeket. Aki ide látogatott, az nem a kényelem miatt tette. Egy párnázatlan zsámolyon ült a fenyőfa asztalnál mely olyan öregnek tűnt, mintha már Isam születése előtt megszürkült volna. Nem érintette az asztallapot mivel nem akart több szálkát magába gyűjteni mint ahány lándzsája egy aielnek van.

Isam horpadt bádogkupája tele volt egy sötét folyadékkal, bár nem ivott belőle. A fal mellett ült, elég közel a fogadó egyetlen ablakához melyen kinézve láthatta a kinti koszos utcát, melyet csak pár rozsdás, házfalakról lógó lámpás vont sápadt fénykörébe. Isam ügyelt arra, hogy arca ne látszódjon a maszatos ablakon keresztül. Soha nem nézett egyenes kifele. Soha nem volt érdemes az embernek magára vonnia a figyelmet a Faluban.

A települést soha nem hívták másként, már ha ezt névnek lehet nevezni. A mindenfele burjánzó, düledező épületek egymást váltották az elmúlt kétezer évben. Egy nagyobbacska falunak tűnhetett, messziről, hunyorítva. A legtöbb épületet rabok építették, sokszor kevés vagy semmilyen építészeti tapasztalattal. A rájuk felügyelőket ez nem nagyon érdekelte. Jópár házon látszott, hogy csak a mellette levők támasztják.

Izzadság gördült végig Isam arcának oldaln, amint rejtőzve nézte az utcát. Melyikőjük fog érte jönni?

A távolban éppencsak kivehetően látszódott az éjjeli eget kettészelő hegy sziluettje. Fém csendült fémnek, mintha a Falu fémszíve verne. Alakok mozogtak az utcákon. Férfiak, csuklyákkal takarva, arcukból csak szemük látszódott a vérvörös kendőik mögött.

Isam elég óvatos volt ahhoz, hogy ne nézze őket túl sokáig.

Villám morajlott. A távoli hegy lejtőit folyamatosan csapkodták az örökké jelen levő szürke fellegekből érkező furcsa villámok. Csak pár emberi lény tudott a Thakan'dar völgyében fekvő Faluról. Páran hallottak pletykákat a létezéséről. Isam nem bánta volna, ha azok közé sem tartozott volna.

Egy másik, hasonló csoport haladt el az utcán. Vörös kendők. Mindig magukon tartották. Nos, majdnem mindig. Ha az ember látta, hogy valamelyikőjük leengedi a kendőjét, ideje volt megölni. Ha nem, ő ölt meg téged. A legtöbb vöröskendős nem tűnt olyannak mintha lenne bármi oka kint lenni, azon kívül hogy egymásra meredjenek fenyegetően vagy belerúgjanak a számos kilógó bordájú, elvadult kóbor kutya egyikébe. Azon kevés nők, akik ilyenkor elhagyták menedéküket, lesütött szemmel, sietősen osontak az utca szélein. Nem látszott egy gyermek sem, és valószínűleg keveset lehetett volna keresve is találni. A Falu nem gyermeknek való hely.
Isam már csak tudta. Itt nőtt fel gyermekkorától kezdve.

A férfiak egyike felnézett Isam ablakára, és megállt. Isam megdermedt. A Samma N'Sei, a Szemrontók mindig is érzékenyek voltak, tele kevélységgel. Nem, az "érzékeny" túl szelíd megfogalmazás lenne. Egy rossz pillantás elég volt hogy kést rántsanak a Tehetségtelenek egyikére. Általában a szolgák fizették meg az árat. Általában.

A vöröskendős továbbra is figyelmesen nézett felfele. Isam megnyugtatta idegeit, s nem adta jelét hogy visszanézve.

Az Ő hívása sürgető volt, és aki élni akart nem vehette elég komolyan azt. De mégis... ha a férfi lent csak egy lépést tett volna az épület felé, Isam máris Tel'aran'rhiodba lépett volna, bizton tudva hogy innen még a Kiválasztottak egyike sem tudta volna követni oda.

Hirtelen a Samma N'Sei elfordult az ablaktól. Egy villanással már el is tűnt az épületek között. Isam érezte, amint feszültsége egy része elpárolgott belőle, de nem az egész. Itt nem. Ez a hely nem volt otthona, itt töltött gyerekkora ellenére sem. Ez a hely halálos volt.

Mozgás. Isam az utca végére pillantott. Egy másik magas férfi, fekete köpenyben és fekete csuklyában haladt keresztül rajta, arcát nyíltan mutatva. Hihetetlen módon a Samma N'Sei mintha eltűnt volna a környező utcákban és sikátorokban, teljesen üresen hagyva az utcát.

Tehát ő Moridin. Isam nem volt tanúja a Kiválasztott első látogatásának a Faluban, de hallott róla. A Samma N'Sei úgy vélte Moridin egyike a Tehetségteleneknek, míg be nem bizonyította nekik, hogy tévednek.

A halott Samma N'Sei száma mesélőről mesélőre változott, de sosem kevesebb mint egy tucat. Isam a szemébe pillantva el tudta ezt hinni.

Amikorra Moridin elérte a fogadót, az utca a kutyák kivételével teljesen üres volt. És Moridin éppen mellette haladt el. Isam olyan nyíltan nézte, amennyire csak merte. Moridint láthatóan nem érdekelte ő vagy a fogadó, ahova hivatták. Talán a Kiválasztott más ügyben jár erre, és Isam csak másodlagos gondolat volt számára.

Miután Moridin eltűnt, Isam végre belekortyolt a kupáját kitöltő sötét folyadékba. A helyiek csak "tűz"-nek hívták az italt. Az felért a nevéhez. Az italnak köze kellett hogy legyen a Pusztákhoz. Mint minden a Faluban, ez is az eredeti megrontott verziója volt.

Milyen hosszan fogja vajon Moridin várakoztatni őt? Isam nem szeretett itt lenni. Túlságosan sok emléket idézett fel gyermekkorából. Egy szolgáló -egy nő annyira elnyűtt ruhában, hogy inkább rongyoknak tűnt- érkezett, és rakott egy tányért asztalára.

Isam az ennivalójára nézett. Zöldségek-paprika és hagyma leginkább- vékony csíkokra vágva és megfőzve. Felemelte az egyik szeletet és megkóstolta, majd felsóhajtott és az egészet félretolta. A zöldségek olyan ízetlenek voltak mint az ízesítetlen zabkása. Nem volt benne hús. Az utóbbi az igazából jó dolog volt; nem szeretett olyan húst enni amit nem ő ölt és készített el. Ez egy gyermekkori tapasztalat volt. Ha nem te ölted meg, nem tudhatod mit eszel. Itt, ha húst láttál, lehetett valami délről származó, vagy egy itt nevelt állat, kecske vagy tehén.
Vagy lehetett valami más.

Az emberek errefele elveszthettek egy játszmát, s nem tudtak fizetni; majd eltűntek. És gyakran a nem tisztavérű Samma N'Sei kiképzése is kudarcot vallott. A testek eltűntek valahova. A holttestek ritkán részesültek temetésben.

Égesd el ezt a helyet, gondolta Isam kavargó gyomorral. Égesd el-

Valaki belépett a fogadóba. Sajnos nem tudta mindkét ajtót szemmel tartani ebből az irányból. Szép nő volt, vörössel szegett fekete ruhában. Isam nem ismerte fel karcsú alakját és finom arcát. Biztos volt benne, hogy nem ismerné fel az összes Kiválasztottat, elég gyakran látta őket az álmokban. Erről azok nem tudtak persze. Azt hitték, ők uralják azt a helyet, és néhányuk igen képzett volt a Tel'aran'rhiod-ban.

Saját maga legalább ilyen járatos volt arrafele, és kivételesen jó abban hogy ne láthassák meg.

Bárki volt is a nő, biztosan álcázva érkezett. Miért törődik azzal hogy elrejtse magát itt? Bárhogy is, ő kellett hogy idehívassa. A Faluban levő egy nő sem járta annak utcáit ilyen parancsoló arccal, ilyen magabiztosan, mintha elvárta volna a szikláktól is hogy ugorjanak ha parancsolja. Isam csendben térdre hullott.

A mozdulat felébresztette a gyomrában érzett fájdalmat, ahol megsebesült. Még nem gyógyult fel sérüléséből, amit a farkassal harcolva szerzett. Megborzongott; gyűlölte Aybarát. Szokatlan.
Luc szokott az alkalmazkodó lenni, Isam pedig a merev. Nos, legalábbis így látta magát.

Bárhogy is, ezzel a különleges farkassal kapcsolatban mindketten egyetértettek. Egyik oldalról, Isam felvillanyozódott; vadászként ritkán találkozott Aybarához hasonló kihívással. Habár, a gyűlölete ennél az érzésnél mélyebb volt. Meg akarta ölni Aybarát.

Isam elfojtotta a fájdalom miatti fintorát, és meghajtotta fejét.
A nő hagyta térdelni és leült az asztalához. Egy ujját a bádogkupán nyugtatta egy pár pillanatra, miközben annak tartalmát nézte szótlanul.

Isam nyugodt maradt. Sok olyan bolond, aki magát árnybarátnak hívta feszengett volna valaki hatalmasabb jelenlétében. Valóban, ismerte be egy pillanatra elbizonytalanodva, Luc is valószínűleg feszengett volna.

Isam vadász volt. Csak ez érdekelte. Ha biztos az ember a saját helyében, nem volt oka hogy zokon vegye ha valaki rámutatott erre.

Égjen el, de az oldala tovább fájt.

"Holtan akarom látni", mondta a nő. A hangja puha volt, mégis erőteljes.

Isam nem mondott semmit.

"Kibelezve akarom, mint egy állatot, hogy a belei a földre omoljanak, a vérét hollók igyák fel, csontjait a nap szürkítse és törje fel. Holtan akarom, vadász."

"Al'Thor."

"Igen. A múltkor elbuktál." a hangja mint a jég. Fázni kezdett. Ez a nő kemény volt. Kemény mint Moridin.

Szolgálatai évei alatt megtanulta megvetni a Kiválasztottakat. Mindama hatalom és látszólagos bölcsesség ellenére, úgy civakodtak mint a kisgyerekek. Ez a nő elgondolkodtatta; vajon valóban tudott az összes után kémkedni? Ez a nő teljesen másnak tűnt.

"Nos?", kérdezte. "Mit tudsz mentségedre felhozni?"

"Minden alkalommal amikor egyikőtök megbíz ezzel a vadászattal", kezdte, "egy másikótok egy másikkal bíz meg."

Igazság szerint szívesebben folytatta volna a farkas levadászását. Nem szegett parancsot, főleg nem egy Kiválasztottól. Aybarán kívül egyik célpont olyan volt mint a másik. Megölte volna ezt a Sárkányt ha kell.

"Most semmi ilyen nem fog történni," mondta a Kiválasztott, még mindig a kupáját nézve. Nem nézett rá, és nem engedélyezte hogy felálljon, ezért maradt térdelve. "A többiek lemondták rád való igényüket. Hacsak nem a Nagyúr máshogy nem szól -hacsak magához nem szólít- ennél a célpontnál maradsz. Öldd meg Al'Thort."

Az ablakon túl mozgás támadt, mely magára vonzotta Isam pillantását. A Kiválasztott oda sem pillantott, amint a fekete csuklyás alakok elhaladtak. Köpenyük meg sem mozdult a szélben.

Valamit szállítottak; szokatlan látvány a Faluban. A szekerek lassan mozogtak, de mégis minden bukkanón nagyot zökkentek. Isamnak nem kellett belátnia a szekerek elfüggönyzött ablakán ahhoz, hogy tudja, tizenhárom nő volt bent, ugyanannyi, mint Myrddraal.
Egy Samma N'Sei sem látszott az utcán. Szerették elkerülni az effajta társaságokat. Nyilvánvaló okokból... erős érzéseik voltak azokkal kapcsolatban.

A szekerek elhaladtak. Szóval még egyet elfogtak. Isam arra számított hogy a rontás eltűnésével ez a szokás is megszűnik.

Mielőtt visszafordította volna tekintetét a padlóra, valami még kevéssé odaillőt vett észre. Egy kis, maszatos arc nézett ki a sikátorból az utca túloldalán. Tágra nyílt szempár, lopakodó testtartás. Moridin és a tizenhármak elűzték az utcáról a Samma N'Sei-t. Ha nincsenek ott, a gyermek biztonságba érhet. Talán.

Isam oda akart kiáltani a gyereknek, hogy menjen. Rohanjon, fusson ki a Faluból, át az egész Fertőn. Hogy inkább kerüljön egy féreg gyomrába, mintsem a Faluban éljen, annak minden következményével egyetemben. Menj! Menekülj!

A pillanat elszállt, a gyermek visszavonult az árnyékba.

Isam emlékezett mikor olyan volt mint az ott. Nagyon sok dolgot tanult. Hogyan találjon olyan élelmet amiben valamennyire megbízhatott, és amit nem öklendezne vissza amint kiderült miből is volt. Hogyan harcoljon késsel. Hogyan kerülje el hogy bárki felfigyeljen rá.

És hogy hogyan öljön, természetesen. Bárki aki elég hosszan élt a Faluban meg kellett hogy tanulja ezt a leckét.

A Kiválasztott még mindig a kupájára nézett. A kupáról való visszatükröződését nézi, jött rá Isam. Mit láthat benne?

"Szükségem lesz segítségre," mondta végül Isam. "Az Újjászületett Sárkányt sokan őrzik, és ritkán található meg álomban."

"A segítség meg van oldva", mondta a nő puhán. "De meg is kell találnod, vadász. Nem fog felülni a mesterkedéseidnek. Lews Therin megérzi a csapdákat. Emellett, nem fog eltérni az ügyétől. Kevés az idő."

Beszélt a katasztrofális Folyóközi küldetéséről. Luc volt soron akkor. Mit tudhatott Isam az igazi falvakról, igazi emberekről? Majdnem vágyódást érzett azok iránt a dolgok iránt, bár úgy vélte valójában ez inkább Luc érzése. Isam volt a vadász. Az emberek csak annyira érdekelték azon kívül hogy hogyan lehet legkönnyebben a szívükhöz utat találni egy nyílvesszővel.

A Folyóközi küldetés viszont... még mindig úgy bűzlött mint egy rothadni hagyott hulla. Még mindig nem tudta eldönteni: tényleg lépre akarta csalni Al'Thort, vagy csak távol akarta tartani Isamot a fontos dolgoktól. Tudta hogy a képességei értékessé teszik a Kiválasztottak szemében; tudott valami olyat amire ők nem voltak képesek. Ó igen, valami hasonlóra ők is képesek voltak, hogy belépjenek az álmokba viszont náluk nem ment olyan egyszerűen: szükségük volt hozzá fókuszálásra, kapukra, időre.

Unta már hogy csak egy gyalog a játszmájukban. Csak hagyják vadászni, és ne változtassák a prédát hetente.

Persze az ember nem mond ilyet egy Kiválasztottnak; az ellenérzéseit megtartotta magának.

Árnyak lepték el a fogadó ajtaját, a felszolgálónő eltűnt valahol hátul, ezzel a fogadót Isam és a Kiválasztott kivételével teljesen üresen hagyva.

"Felállhatsz", mondta a nő.

Isam így is tett sietve, mivel két férfi lépett a szobába. Magas, izmos és vöröskendős. Barna ruhát viseltek mint az aielek, de nem viseltek lándzsát vagy íjat. Ezek a teremtmények ennél halálosabb fegyverrel öltek.

Habár nem hagyta hogy kiüljenek az arcára, Isam elég sok érzésekkel küszködött. Egy egész gyermekkor telve fájdalommal, éhséggel és halállal. Egy egész élet melyben ezeknek az embereknek a tekintetét kellett elkerülnie. Keményen küzdött hogy ne remegjen amint az emberek a ragadozók halálos kecsességével az asztalhoz léptek.

Az emberek leengedték kendőiket, láthatóvá téve fogaikat. Égjek el. A fogaik hegyesre voltak reszelve.

Ezeket Átállították. Lehetett látni a szemeikben-a szemeikben melyek nem nagyon voltak emberiek.

Isam majdnem menekülőre fogta belépve az álmokba. Nem tudta volna mindkét embert megölni. Hamuvá vált volna mielőtt az egyiket elintézhette volna. Látta a Samma N'Seit ölni; gyakran tettek így csak azért hogy új módjait fedezzék fel képességeiknek.

Nem támadtak. Tudták talán hogy a nő Kiválasztott? Akkor miért engedték le a kendőiket? Samma N'Sei soha nem engedte le a kendőit kivéve gyilkoláshoz- és azok közül is csak amelyik nagyon érdekelte őket.

"Ők fognak elkísérni," mondta a Kiválasztott. "Magaddal vihetsz egy maroknyi Tehetségtelent is hogy segítsenek elbánni Al'Thor testőreivel." fordult felé, és most először nézve a szemébe. A nő szinte forrt belülről. Mintha undorítaná, hogy a férfi segítségére szorul.

"Ők fognak elkísérni" mondta a nő, nem "Ők fognak szolgálni téged."