Az éjjel füsttel volt teli. Füsttel és sikolyokkal. Talmanes a Bandát egy olyan út mellett masíroztatta mely tömve volt koromtól maszatos arcú menekültekkel. A menekültek áradata egy zavaros folyón sodródó törmelékhalmokra emlékeztettek.
A Banda emberei aggódva figyelték a menekülteket. "Lépésben!" kiáltotta Talmanes feléjük. "Nem vágtázhatunk egészen Caemlyn-ig. Lépésben!" Olyan gyorsan meneteltette őket, amilyen gyorsan csak merte, majdnem futólépésben. A páncélzatuk hangosan csörgött.
Elayne a Banda felét Merrilor Mezejére vitte magával, beleértve Esteant és a lovasság nagy részét. Talán szüksége volt rájuk a gyors visszavonuláshoz.
Nos, Talmanesnek nem lett volna nagy hasznára a lovasság az utcákon, mely bizton legalább olyan tömött volt mint ez az út.
Selfar fújtatott és megrázta fejét. Már közel voltak; már látta a város falait- az éj feketéjében mint tűzhely parázslott.
Kegyelem a hulló zászlókra, gondolta Talmanes megremegve. Óriási füstfellegek tornyosultak a város felett. Ez rossz. Rosszabb mint amikor az aielek jöttek Cairhienbe.
Talmanes végül elengedte Selfart. Az aranyderes elvágtatott az út mellett; aztán Talmanes átvágott az embereken figyelmen kívül hagyva segítségkéréseiket. Az idő amit Mattel töltött megváltoztatta; bárcsak többet ajánlhatna ezeknek az embereknek. Furcsa dolog amilyen hatást Matrim Cauthon az emberekre gyakorolt. Talmanes mostmár teljesen máshogy tekintett az egyszerű emberekre. Talán azért, mert még mindig nem tudta hogyan tekintsen Matre, úrként vagy sem.
Az út másik oldaláról szemügyre vette az égő várost, várva hogy emberei beérjék. Minden emberét lóra ültethette volna-habár sokan nem voltak képzett lovasok, a Banda minden emberének volt lova a hosszútávú utazások miatt. Ma, nem merte. Amikor trallokok és Myrddraalok jártak az utcákon, Talmanesnek szüksége volt arra hogy minden embere azonnal tudjon harcolni. Számszeríjasai töltött fegyverrel meneteltek a pikások oszlopai mellett. Nem hagyta volna az embereit védtelenül egy trallok rohammal szemben, nem számít milyen sürgető volt küldetésük.
De ha elvesztették a sárkányaikat...
Fény ragyogj ránk, gondolta Talmanes. A város mintha felforrna, látva a sok füstöt felette. A Belsőváros egyes részei-magasba emelkedve a dombon és tisztán látható a falak felett-még nem lángoltak. A palota sem égett. Lehet hogy a katonák ott még tartják magukat?
Nem érkezett semmi a királynőtől, és amennyire Talmanes látta, nem érkezett segítség sem a város számára. A királynő még nem tudott erről, és ez rossz volt.
Nagyon, nagyon rossz.
Elöl Talmanes észrevette Sandip-et a Banda felderítőivel egyetemben. A magas férfi megpróbálta átverekedni magát a menekültek egy csoportján.
"Kérem, nagy jó uram", mondta egy fiatal nő sírva. "A gyermekem, a lányom az északi menetfalnál..."
"Vissza kell mennem a boltomba" üvöltötte egy izmos férfi. "Az üvegáruim-"
"Emberek", mondta Talmanes lovát közéjük erőltetve, "Azt hinném, hogy ha kell a segítségünk, talán átengednének hogy elérhessük a fényverte városukat."
A menekültek azonnal szétnyíltak előtte, és Sandip hálásan biccentett Talmanes felé. Napbarnított bőrével és sötét hajával, Sandip egyike a Banda parancsnokainak és sikeres képzetlen tábori orvosainak. Máskor oly megnyerő arca most igen mogorva volt.
"Sandip", mutatta Talmanes, "Ott."
A távolban harcoló férfiak egy csoportja látszódott, amint a város felé néznek.
"Zsoldosok", mondta Sandip egy mordulással. "Több csoportjuk mellett eljöttünk menet közben. Egyikük sem tűnt úgy, mintha füle botját mozdítaná."
"Meglátjuk, mit tehetünk", mondta Talmanes. Az emberek még mindig özönlöttek a város kapuin keresztül köhögve, szegényes cókmókjukat markolva, síró gyermekeiket vezetve. Ez a folyam nem fog hamar elapadni. Caemlyn tele volt mint fogadó piacnapon; azon kevés szerencsések akik el tudtak szökni csak egy apró hányadát alkothatták azokhoz képest még mindig odabent ragadtak.
"Talmanes," szólt Sandip csendesen, " a város hamarosan halálos csapdává válik. Nincs elég kiút. Ha a Banda benn rekedne..."
"Tudom. De-"
A kapuknál mintha egy hullám futott volna végig a menekülőkön. A sikolyok még intenzívebbé váltak. Talmanes megpördült; behemót alakok igyekeztek az árnyakban a kapukban.
"Fényre!", mondta Sandip. "Mi az ott?"
"Trallokok", mondta Talmanes miközben Selfart fordította. "Fényre! Megpróbálják elfoglalni a kaput, megállítani a menekülőket." A városból öt kapu vezetett kifelé; ha a trallokok mindet elfoglalják...
Ez már most is mészárlás volt. Ha a trallokok megakadályozzák a kétségbeesett embereket a menekülésben, csak rosszabb lesz a helyzet.
"Csatarendbe!" kiáltotta Talmanes. "Minden ember a városkapukhoz!" és azzal vágtába fogta Selfart.
Memory of Light fordítási státusz: 14/826
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése