díszítő kötést. "A hólyaglevél lelassítja az átkozott penge mérgét."
Melten szikár, felmosórongy-szerű hajjal. Úgy öltözködött, mint egy andori favágó, egyszerű ruhákat viselt,
de úgy beszélt mint egy Határvidéki. Erszényében jópár színes labdát tartott, amivel néha zsonglőrködött
a Banda többi tagja számára. Egy másik életben bizonyosan mutatványos vált volna belőle.
Valószerűtlennek tűnt, hogy a Bandához tartozzon, bár mind azok voltak, ezért vagy azért.
"Nem tudom, hogyan nyomja el a mérget", mondta Melten "De megteszi. Ez nem valami egyszerű méreg. Nem
lehet kiszívni mint a kígyómarást."
Talmanes az oldalára szorította a kezét. A fájdalom égő tövisei a bőre alatt mintha egyre csak arrébb kúsztak volna,
minden egyes lépésnél a húsába vágva. Érezte, ahogy a méreg terjed a testében. Fényre, de mennyire fáj.
A közelben a Banda Caemlyn utcáin vágta keresztül magát a palota felé. A déli kapun keresztül jöttek,
a zsoldos csapatokat Sandip parancsnoksága alatt a nyugati kapu védelmére rendelve.
Ha bárhol találhatnak a trallokok ellen harcoló csapatokat, az biztos a palotában lesz. Szörnyek között haladtak el,
oda-oda csapva rájuk.
Talmanes nem tudta megmondani, hogy valóban van-e arrafele ellenállás mielőtt ténylegesen odaérnek. Ez azt jelentette, hogy míg embereit a palota felé vezeti, a háta felől nem számított védelemre, és bármikor megtámadhatták a mögötte levő csapatok. Meg kellett tudnia hogy van-e akármilyen megmaradt védelme a palotának. Ha odaérnek, onnan kicsaphatnak a városba, megszerezhetik a sárkányokat.
A levegő füstöt és vérszagot hordott magával; a küzdelem egy rövid szünetében halott trallokokat halmoztak az utca jobb oldalára, hogy elférjenek az utcán.
A város ezen negyedében is találtak menekülteket, bár nem özönlöttek folyamként. Inkább hasonlítottak egy patakra, a sötétségből csordogálva elő amint Talmanes és a Banda megtisztította az utat a palota felé. Ezek a menekültek nem követeltek védelmet, nem követelték hogy a Banda védje meg otthonaikat és javaikat; csak az örömtől könnyeztek, hogy láthatnak még harcoló, ellenálló embereket. Madwint volt felelős azért, hogy a Banda által szabaddá tett utak folyosóján a szabadság felé küldje őket.
Talmanes továbbindult a dombon fekvő palota felé, amit alig lehetett látni a sötétben. Bár a várost szinte elnyelték a lángok, a palota nem égett, fehér falai szellemszerűen emelkedte a füsttel teli éjszakában. Ez az ellenállás jele, nem? A trallokok első dolga lett volna megtámadni azt, nem?
Felderítőket küldött előre az utcákon amint az embereinek-és magának- egy rövid pihenést engedélyezett.
Melten szorosra kötözte a Talmanes oldalát fedő borogatást.
"Köszönöm, Melten," mondta Talmanes a férfi felé bólintva. "Máris érzem a hatását. Azt mondtad ez egy része a fájdalom csillapításának. Mi a másik része?"
Melten levett egy fémflaskát az övéről és átadta neki. "Shienari, tömény borpárlat."
"Nem jó ötlet harcban inni, ember."
"Vegye el," mondta Melten halkan. "Tartsa magadnál a flaskát, és húzzon mélyeket belőle, Uram. Vagy a következő harangkongatásra már nem fog tudni fel sem állni."
Talmanes hezitált, majd elvette a flaskát és nagyot kortyolt bele. Úgy égetett mint a sebe. Felköhögött, majd eltette a flaskát. "Eltévesztetted az üvegeket, Melten. Ez inkább használnám bőrök cserzésére."
Melten felhorkant. "És még azt mondják, hogy Lord Talmanesnek nincs humora."
"Nincs is," mondta Talmanes. "Maradj te és a kardod a közelemben."
Melten biccentett, elgondolkodva nézve. "Enyészvész," suttogta.
"Mi az?"
Egy Határvidéken használt cím. Megölt egy Enyészt. Enyészvész."
"Majd' tizenhét nyílvessző állt már ki abból."
"Nem számít." Melten átkarolta a vállánál. "Enyészvész. Ha már nem bírod tovább a fájdalmat, emeld felém két öklöd. Látni fogom."
Talmanes felállt, nem tudva elnyomni egy egy nyögést. Értették egymást. A pár határvidéki a Bandában ebben egyetértett; a Thakan'darban kovácsolt pengék által ejtett sebek kiszámíthatatlanok voltak. Néhányuk gennyedző sebeket fakasztott, másikuk megbetegítette az ember. Ha a seb olyan feketévé vált, mint Talmanesé... nos az volt a legrosszabb. Ha nem találnak az elkövetkező pár órán belül egy aes sedai-t, nincs ami megmentse.
"Látod," mormogta Talmanes, "milyen jó hogy nincs humorérzékem, mert biztos azt gondolnám a Minta tréfát űz velem. Dennel! Van kéznél egy térképed?" Fényre, hiányzott neki Vanin.
"Uram," szólt Dennel, miközben fáklyát és egy sietve pergamenre vetett térképet markolva sietett a férfi felé. Egyike volt a Banda sárkány-kapitányainak. "Azt hiszem találtam egy utat amin hamarabb elérhetünk a raktárhoz ahol Aludra a sárkányokat tárolta.
"Először a palotát kell elérnünk," mondta Talmanes.
"Uram." Dennel szavai még halkabban jöttek széles ajkai közül. Egyenruháját igazgatta, mintha nem lenne jó a mérete. "Ha az Árnyék elér azokhoz a sárkányokhoz..."
"Tisztában vagyok ezzel a veszéllyel, Dennel, köszönöm a figyelmeztetést. Milyen gyorsan tudnád mozgatni azokat, ha elérünk hozzájuk? Túlságosan is el kellene nyújtani a csapatainkat, és a város hamarabb kicsúszna a kezünk közül, mint egy olajba áztatott olivabogyó egy nagyúr tömzsi ujjai közül. Meg kellene szerezni azokat a fegyvereket, és elhagyni a várost amilyen gyorsan csak lehet."
"Egy ellenséges mellvédet egy vagy két lövéssel át tudnak vinni, de a sárkányok nem tudnak gyorsan haladni. Szekerekre vannak szerelve, és ez nagy segítség, de nem fognak gyorsabbak lenni mint... mint egy megterhelt szekér. És az is időbe kerül, hogy beállítsuk őket tüzelésre."
"Akkor továbbhaladunk a palota felé," mondta Talmanes.
"De-"
"A palotában," kezdte szigorúan, "lehet hogy találunk egy fókuszálni képes nőt, aki képes egy kaput nyitni egyenesen Aludra raktárába. Emellett, ha a palotaőrség még mindig harcolt, tudni fogjuk hogy a hátunkban barátok vanna. Megszerezzük azokat a sárkányokat, de okosan tesszük."
Észrevette, amint Ladwin és Mar sietett felé. "Trallokok vannak arrafele!" mondta Mar, Talmanes felé sietve. "Legalább százan, háttal az utcáknak."
"Emberek, alakzatba!" kiáltotta Talmanes. "Irány a palota!"
Memory of Light fordítási státusz: 31/826
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése