Talmanes oldalra vetette magát, épphogycsak elkerülve a trallok fejszéjét. A föld is megremegett amint a fejsze szétszórta az utcaköveket; lebukott és átvágta a bestia combját. A lény egy bika pofáját viselte, a sebesüléstől hátravetette a fejét hogy felüvöltsön.
"Égessenek meg, de milyen büdös a szád," mormogta Talmanes, majd kiszabadította kardját és hátralépett. A szörny elzuhant, és Talmanes levágta annak fegyvert markoló kezét.
Talmanes lihegve táncolt hátra hagyva két társának hogy átdöfjék a trallokot lándzsáikkal. Trallokok ellen mindig csoportban jó harcolni. Nos, bármelyik harcban jobb ha csoportban harcolsz, de különösen trallokok ellen, figyelembe véve azok méretét és erejét.
Testek hevertek szemétkupacokként mindenfele az éjszakában. Talmanesnek fel kellett gyújtattnia a városkapu őrbódéit, hogy legyen elég fény; a féltucatnyi őr már a Bandával tartott, legalábbis mostanra.
Mint visszahúzódó, sötét apály, a trallokok elkezdtek visszavonulni a kaputól. Túlságosan széthúzták soraikat, hogy előre tudjanak nyomulni. Pontosabban hogy eleget tegyenek a Félember parancsainak, aki parancsolt nekik. Talmanes megérintette a sebet az oldalán. Nedves volt.
Az őrbódék tüze már majdnem leégett. Meg kell parancsolnia, hogy felgyújtsanak pár boltot is. Ezzel azt kockáztatta, hogy a tűz tovább fog terjedni, de a város ígyis úgyis elveszett. Már nincs tovább. "Brynt!" kiáltotta. "Gyújtsd fel azt az istállót!"
Sandip lépett hozzá amint Brynt elfutott egy fáklyával a kezében. "Vissza fognak jönni. Hamarosan, azt hiszem."
Talmanes bólintott. Most, hogy a harc végetért, városi népek jelentek meg a sikátorokból és alkóvokból, sietve a kapu-és a várt biztonság- felé véve az irányt.
"Nem maradhatunk itt, nem tarthatjuk a kaput tovább." mondta Sandip. "A sárkányok..." "Tudom. Hány embert vesztettünk?"
"Nem tudtam még megszámolni. Legalább százat."
Fényre, Mat meg fog nyúzni ha megtudja. Mat utált embereket veszteni. Az az ember legalább ugyanannyira volt lágy, mint zseniális- egy furcsa, mégis inspiráló kombináció. "Küldj ki pár felderítőt hogy ne tudjanak az árnyfajzatok rajtunk ütni. Emelj barikádot a trallokok testéből; legalább annyira jók lesznek erre mint bármi más. Te, katona!"
Az egyik fáradt harcos a közelben megállt. A királynő színeit viselte. "Uram?"
"Tudatni kell az emberekkel, hogy ez a kapu biztosítva. Van olyan kürtjel, amit az andori parasztok is felismernek? Valami amitől idejönnek?"
"Parasztok", mondta a férfi elgondolkodva. Nem tetszett neki a megnevezés. Nem is használták túl gyakran Andorban. "Igen, a Királynő Bevonulása."
"Sandip?"
"Szólok a kürtösöknek, Talmanes" mondta Sandip.
"Jó." Talmanes fájó oldallal letérdelt, hogy letisztítsa kardját az egyik elhullott trallok ruháiban. A seb nem volt vészes. Normál esetben nem. Csak egy karcolás, tényleg.
A ruha olyan visszataszítóan nézett ki, hogy majdnem meggondolta, beletörölje-e a kardját, de a trallokvér nem tesz jót a pengének, ezért gyorsan letisztogatta. Felállt, figyelmen kívül hagyva a fájdalmat az oldalában, és továbblépett a kapú felé, ahol Selfart hagyta kikötve. Nem kockáztatta, hogy a hátáról küzdjön az árnyékfattyakkal. Selfar bár kiváló ló volt, de nem kapott határvidéki kiképzést.
Senki sem kérdezősködött, amikor Selfar nyergébe mászott, majd mikor nyugatra fordult, át a kapun. Arrafele voltak a zsoldosok akiket korábban láttak. Nem lepődött meg hogy azok közelebb húzódtak a városhoz. A harc úgy vonzotta a harcosokat, mint fázós utazót a tábortűz melege egy hideg téli estén.
Azok nem csatlakoztak a harchoz. Amint Talmanes közelebb léptetett egy kis csoportnyian üdvözölték: hat ember erős karokkal, és hasonlóan erős elszántsággal. Felismerték őt, és felismerték a Bandát is. Mat kétség kívül híressé vált, és általa a Banda is. Vita nélkül látták rajta a trallokok vérét Talmanes ruházatán, és a kötést az oldalán.
Az a seb elkezdett rendesen égetni. Talmanes megállította Selfart, majd türelmesen a nyeregtáskáit kezdte nézegetni. Valamelyikben még lennie kell egy kis dohánynak...
"Nos?" kérdezte az egyik zsoldos. Könnyű volt felismerni a vezetőjüket; az övé volt a legjobb páncélzat. Gyakran az életben maradt lesz a vezért az ilyen csapatokban.
Talmanes végre elő tudta halászni a második legjobb pipáját az egyik nyeregtáskából. Hol lehet az a dohány? Soha nem hozta a legjobb pipáját csatába. Az apja szerint balszerencsét hoz.
Ah, gondolta megkönnyebülten, amikor végre megtalálta a dohányoszacskót. Megtömködte a pipáját, majd meggyújtott egy szalmaszálat az egyik fáklyában amit egy óvatos zsoldos tartott.
"Nem harcolunk hacsak nem fizetnek érte", mondta a vezetőkül. Magas ember volt, meglepően tiszta, habár egy szakállnyírás ráfért volna.
Talmanes meggyújtotta a pipáját, pöffentve párat. Mögötte, a kürtösök már munkához is láttak. A Királynő Bevonulása elég fülbemászó dallamnak bizonyult. A kürtök hangjába hamarosan kiáltások vegyültek, amire Talmanes hátrafordult. Trallokok jelentek meg, ezúttal egy nagyobb csapat.
Számszeríjászok rendeződtek alakzatba, s kezdték felhúzni íjaikat egy idáig el nem hallatszó parancs hangjára.
"Nem fogunk-", kezdte el ismét a főnök.
"Tudod, mi ez itt?" kérdezte Talmanes puháján a pipája mellett elbeszélve. "Ez itt a vég kezdete." Ez a nemzetek végzete, az emberiség egyesülése. Ez az Utolsó Csata te átkozottul ostoba."
Az emberek bizonytalanul egymásra néztek.
"A.. a királynő nevében beszél?" kérdezte a vezér, próbálva menteni amit csak tudott. "Csak azt akarom hogy ellássák az embereimet."
"Ha velünk harcolsz," mondta Talmanes, " ígérem nagy jutalomban lesz részetek."
Az emberek várakozóan néztek.
"Ígérem hogy továbbra is fogtok levegőt kapni," mondta Talmanes, még egyet pöffentve.
"Ezt vegyem fenyegetésnek, Cairhieni?"
Talmanes kifújta a füstöt, majd lejjebb csúszott nyergében, közelebb tolva arcát a vezérhez. "Ma éjszaka megöltem egy Myrddraalt, andori,", mondta puhán. "Megkarcolt egy Thakan'dar-i pengével, a sebem máris fekete. Ez azt jelenti hogy csak pár órám lehet hátra, mielőtt a méreg belülről kifelé kiégetne és a lehető legfájdalmasabb halált halnám, mit csak ember képes. Vagyis, barátom, bízz meg bennem ha azt mondom, nekem tényleg nincs mit vesztenem."
A férfi pislogott egyet.
"Két választásotok van," mondta Talmanes, majd megfordította lovát és szavait felerősítette hogy a többi harcos is hallhassa. "Harcolhattok mint mi és segíthettek, hogy a világra új nap köszönthessen, és talán pár érmét is kiérdemelhettek a végén. Ezt nem ígérhetem. A másik lehetőségetek, hogy tovább üldögéltek itt, nézve ahogy embereket ölnek miközben azt mondogatjátok, nem dolgozom ingyen. Ha szerencsések vagytok, és a nekünk sikerül megmenteni ezt a világot nélkületek, elég sokáig élhettek hogy gyáva nyakatok köré kötél kerülhessen."
Csend fogadta szavait. A sötétségből kürtszó hallatszott.
A zsoldosok főnöke a társaira nézett. Mind egyetértően bólintottak.
"Segítsetek tartani a kaput," mondta Talmanes. "Hozom a többi zsoldosbandát erősítésnek."
Memory of Light fordítási státusz: 22/826
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése