Leilwin a táborok sokaságát szemlélte, melyek a Merrilor Mezejeként ismert helyet pöttyözték tele.
A sötétségben, a hold felkelésére várva majdnem el tudta képzelni, hogy a tüzek valójában egy teli kikötőben horgonyzó hajók lámpásai.
Ami egy olyan látvány, melyet talán sose láthat újra. Hajótlan Leilwin nem volt már hajóskapitány;
nem is lesz soha. Visszakívánni a régmúltat azt jelentené, hogy megtagadja azt, akivé vált.
Bayle kezét a vállára tette. Vaskos ujjak, sok-sok nap munkájától durvák. Felnyúlt, kezét az ő kezére helyezte.
Könnyű volt átcsusszanni a Tar Valonban készült kapuk egyikén. Bayle ismerte a várost és környékén, bár folyamatosan dörmögött amiért itt kellett lennie. "Ettől a helytől feláll a karomon a szőr is," mondta,
"Az kívántam, soha ne kelljen visszatérnem ide."
Mégis vele tartott. Bay Domon jó ember. Olyan jó amilyet csak találhatott ezeken az ismeretlen vidékeken,
dacára a nem túl tiszta kereskedői múltjának. Azt már maga mögött hagyta a férfi. Ha nem is tudta, hogyan
kellene viselkednie, megpróbálta.
"Ez ám a látvány," mondta, miközben tekintetével végigsöpört a fények csendes tengerén. "És most mit akarsz tenni?"
"Megkeressük Nynaeve al'Mearát vagy Elayne Trakandot."
Bayle megvakarta szakállal borított állát, melyet Illiani stílusban viselt, ajka felett leborotválva.
A haja eltérő hosszúságú volt feje egyes részein; már nem borotválta a feje egy részét, miután a nő felszabadította. Azért tette persze, hogy összeházasodhassanak.
Jól is tette; a borotvált fej errefele nemkívánt figyelmet vonzott volna. Egész jó so'jhin lett belőle amint bizonyos... problémák megoldódtak.
Végül el kellett ismernie, hogy Bayle Domon nem igazán való so'jhin-nek. Túlságosan is durva volt, és nem volt olyan kitartó hullámverés, mely lecsiszolta volna éles sarkait. De pont ilyennek szerette, bár ezt persze soha nem mondta volna ki hangosan.
"Későre jár", mondta a férfi. "Talán várnunk kellene reggelig."
Nem. Csendes volt a tábor, de csak szendergett. Mint hajók a kedvező szélre várva.
Keveset tudott arról, mi folyik erre- Tar Valonban nem merte volna kérdésre nyitni száját, mert seanchan akcentusát azonnal felismerték volna. Egy ekkora gyűlés nem jöhet létre gondos tervezés nélkül. Igencsak meglepődött a hatalmas tömegen; bár hallott az itteni gyülekezésről, melyen a legtöbb aes sedai megjelent, de a valóság túlszárnyalta legvadabb elképzeléseit is.
Elindult a mezőn keresztül, és Bayle követte; mindketten Tar Valon szolgálóinak egy csoportjához csatlakoztak, hála Bayle kenőpénzének. Nem tetszett neki ahogy a férfi a dolgokat intézte, de neki nem jutott annál jobb ötlet az eszébe.
Megpróbált nem túl sokat gondolni az eredeti kapcsolataira Tar Valonból. Nos, ha már nem kerülhet hajó kormánya mögé soha többé, akkor Baylenek sem lesz lehetősége a csempészésre. Ez egy kicsit megnyugtatta.
Kapitány vagy. Ehhez értesz, ezt akarod csinálni. És most, mégis, Hajótlan. Megborzongott, majd ökölbe szorította kezeit, hogy ne ölelgesse saját magát. Hogy élete végéig ezeken a változatlan vidékeken éljen, soha ne legyen képes egy ló sebességénél gyorsabban mozogni, soha ne érezze a tenger sós illatát, ne fordíthassa a hajója orrát a horizont felé, soha ne vonhassa fel a horgonyt és vitorlát, és egyszerűen...
Megrázta fejét. Keresd meg Nynaeve-t és Elayne-t. Talán Hajótlan, de nem engedi hogy a mélységbe fulladjon. Elindult. Bayle enyhén meggörnyedve, gyanakvó tekintettel próbált minden irányba figyelni egyszerre. Néha rá is nézett, szája egy vonalba szorítva. Már tudta, hogy ez mit jelenthet.
“Mi az?” kérdezte.
“Leilwin, mihez fogunk kezdeni itt?”
“Már mondtam. Meg kell találnunk-”
“Tudom, de miért? Mit gondolsz, mit fogsz csinálni? Ők aes sedai-ok.”
“Tisztességesen bántak velem ezelőtt is.”
“És gondolod, hogy be fognak engedni?”
“Talán.” meresztette a férfira szemét. “Mondd ki, Bayle, valamit forgatsz a fejedben.”
A férfi felsóhajtott. “Miért kell, hogy beengedjenek? Találhatnánk magunknak egy hajót valahol, talán Arad Domanban. Ahol nincs se aes sedai se seanchan.”
“Képes lennék a teáltalad elfogadott hajótípussal dolgozni.” mondta. “Tudom, hogyan kell tisztességesen üzletelni, Leilwin. Nem volna-”
She raised a hand, quieting him, then rested it on his shoulder. They stopped on the pathway. “I know, my love. I know. I’m speaking words to distract, to set us spinning in a current that goes nowhere.”
Felemelte a kezét, elhallgattatva a férfit, majd annak vállára ejtette. Megálltak. “Tudom, szerelmem. Tudom. Szavaim olyan áramlatra vezet minket, mely csak körbe-körbe vezetné csónakunk.”
“Miért?”,
Ez az egy szó viszketett, akár a bőr alá szorul apró faszilánk.
“Miért? Miért jött el idáig, Matrim Cauthonnal utazva, miközben veszélyesen közel került a Kilenc Hold Leányához? A népem világról alkotott képe igencsak hibás, Bayle, igencsak igazságtalan.”
“Eltaszítottak maguktól, Leilwin”, mondta a férfi puhán. “Már nem vagy közéjük-”
“Mindig is közéjük tartozom. A nevem elvették, de a vérem ugyanaz.”
“Őszinte sajnálatom ha sértő voltam.”
Kurtán biccentett. “Még mindig a Császárnőhöz, bár örökké élne, még mindig hozzá vagyok hű. De a damane-k... Ők a birodalma alapjai. Rájuk támaszkodva uralkodik, ez tartja össze a Birodalmat. És a damanek egy nagy hazugság.”
A suldamok is tudnak fókuszálni. Mind megtaníthatóak rá. Most, hónapokkal azután hogy ezt felfedezte, még mindig nem tudta számba venni ennek összes lehetséges következményét. Más biztos az ebből származó előnyöket latolgatná, más már visszatért volna Seanchanba hogy ezzel a tudással tehessen szert hatalomra.
Leilwin majdnem ezt tette. Majdnem.
De tudva amit tud... elkezdve megismerni ezeket az aes sedai-okat, akik egyáltalán nem voltak olyanok, akiknek képzelte őket...
Valamit tenni kellett. És mégis, eközbe vajon kockára teheti az egész Birodalom stabilitását?
A következő lépéseit nagy, nagyon óvatosan kell megterveznie, mint a shal játszma utolsó lépéseit.
A páros tovább követte a szolgálókat a sötétben; egyik-másik aes sedai gyakran küldött szolgákat a Fehér Toronyban felejtett dolgaikért, ezért az oda-vissza járkáló szolgák látványa teljesen megszokott volt- Leilwin számára ez igen hasznos volt. Átlépték az aes sedai tábor peremét anélkül, hogy megállították volna őket.
A bejutás könnyedségén igencsak meglepődött, míg fel nem fedezte az út két oldalán a férfiakat. Azok igen jól beleolvadtak a környezetükbe, különösképp a sötétben. Csak akkor vette őket észre, amikor az egyik megmozdult, hogy a többiektől ellépve Bayle és az ő nyomába eredjen.
Pillanatok alatt nyilvánvalóvá vált, hogy kiszúrták őket. Talán amiatt, ahogy jártak, talán amiatt ahogy egymást átkarolták. Figyeltek arra, hogy egyszerűen öltözködjenek, bár Bayle-t a szakálla Illianinak mutatta.
Leilwin megállt-kezét Bayle karján tartva- és megfordult, hogy szembenézzen az őket követővel. Egy őrző, sejtette elmondások alapján.
Az őrző felzárkózott hozzájuk. Még mindig a tábor határának közelében voltak, a sátrak gyűrűkbe voltak rendezve. Nyugtalanul konstatálta hogy némely sátorból a kiszűrődő fény túl egyenletes volt ahhoz, hogy gyertyától vagy lámpától származzon.
“Üdvözlet,” mondta Bayle, karjával barátságosan az őrző felé intve. “Egy Nynaeve al’Meara nevű aes sedai-t keresünk. Ha nincs itt, esetleg akad egy másik, akit Elayne Trakand-nak hívnak?”
“Egyikük sem táborozik erre,” mondta az őrző. Hosszú kezei voltak, és szinte kecsesen lépdelt. A hosszú, sötét hajjal keretezett arcvonásai valahogy... befejezetlennek tűntek. Mintha egy szobor lenne, akit a faragó mester félúton abbahagyott.
“Ah,” mondta Bayle. “Akkor félre lettünk igazítva. Meg tudná mutatni, merre találjuk őket? A dolgunk velük sürgető volna, uram.” A beszéde könnyű, sima volt. Bayle egész elbűvölő tudott lenni, ha akart. Sokkal jobban, mint Leilwin.
“Az attól függ,” szólt az őrző. “A társad, ő is ezeket az aes sedai-okat keresi?”
“Ő is-”, kezdte Bayle, de az őrző felemelt keze megállította szavait.
“Tőle akarom hallani,” mondta Leilwint vizsgálva.
“Ez az amit kívánok én is”, mondta Leilwin. “Öreganyámra! Ezek a nők fizetséget ígértek, és meg is fogom kapni. Az aes sedai-ok nem hazudnak. Mindenki tudja. Ha nem visz hozzájuk, hívjon valakit aki megteszi ezt maga helyett!”
Az őrző hezitált, szeme tágra nyílva a nő szavainak össztüzétől. Aztán végre bólintott. “Erre.” Bár továbbra sem a tábor közepe felé vezette őket, de már nem tűnt annyira gyanakvónak.
Leilwin megkönnyebbülten sóhajtott egy aprót, majd felzárkózott az őrző mögött lépdelő Bayle melle. Bayle büszkén nézett rá, olyan szélesen vigyorogva hogy már ez elárulta volna őket, ha az őrző visszanézett volna. A nő sem tudott visszafojtani egy kis mosolyt.
Bár az Illiani akcentust nem volt olyan könnyű megtanulni, de mindketten egyetértettek abban, hogy ha seanchan módra beszélne, az igen veszélyes volna, különösen ha aes sedai-okkal utaznak. Bayle szerint egy Illiani sem tartaná közéjük valónak, de ezek szerint arra elég volt, hogy egy kívülállót megtévesszen.
Megkönnyebbülve nyugtázta mikor az aes sedai tábort elhagyták, és a sötétségbe léptek. Attól még hogy két barátnője - mert a problémáik ellenére is barátnőinek tekintette őket - aes sedai volt még nem jelentette, hogy egy aes sedai-okkal teli táborban jól érezné magát. Az őrző a Merrilor Mezejének közepe felé levő nyílt terület felé vezette őket. Egy hatalmas tábor volt arra, tele apró sátrakkal.
“Aielek,” mondta Bayle halkan. “Több tízezren lehetnek.”
Érdekes. Rémséges történetek keringtek az aielekről, olyan legendák melyek java része nem lehetett igaz. Mégis, még ha túlzóak is ezek a történetek, azt sugallták hogy ezek a legjobb harcosok az óceán ezen oldalán. Más körülmények között szívesen öklözött volna egyikkel-másikkal. Egyik kezét a hátizsákján pihentette; a bunkósbotját az egyik hosszú, oldali zsebben, könnyen elérhető helyen tartotta.
“Ezek az aielek elég magas népeknek tűntek. Jónéhányuk mellett elhaladtak, akik a tüzeik környékén társalogtak nyugodtan egymással. A szemeik viszont kíváncsiabban méregették őket, mint az őrzőé. Veszélyes népek, ha a tüzeik mellett is készek az ölésre. Nem tudta kivenni, milyen zászlók libegnek a tábor felett az éjszakában.
“Melyik királyé vagy királynőé ez a tábor, őrző?” kérdezte végül.
A férfi felé fordult, arcvonásai az árnyakban rejtőzve. “A te királyod, illiani.”
Bayle megmerevedett az oldalán.
Te édes...
Az Újjászületett Sárkány. Büszke volt magára, hogy nem vétette el a lépést, de közel járt hozzá. Egy férfi, aki tudott fókuszálni. Ez sokkal, de sokkal rosszabb mint az aes sedai-ok.
Az őrző egy a tábor közepéhez közel fekvő sátor felé vezette őket. “Szerencsétek van; még ég a világítás nála.” Nem őrizték a bejáratot, ezért az őrző beszólt a sátorba, majd az belépési engedély után félrehúzta a bejáratot takaró vásznat, befelé intve. Mégis, másik keze a kardján volt, és úgy állt ott mint aki azonnal kész harcba bocsátkozni.
Nem örült annak a kardnak a háta mögött, de belépett, ahogy parancsolták. A sátorban azoknak a természetellenes fénygömböknek az egyike világított, az ismerős nő zöld ruhájában az íróasztal mögött éppen egy levelet írt. Nynaeve al’Meara volt az, akit seanchanban telarti-nak hívtak volna -egy tűzlelkű asszony. Leilwin eddigre már tudta, hogy az aes sedai-okat sima tükrű tóhoz hasonlóan nyugodtnak tartották. Nos, az előtte levő nő is ilyen volt alkalmanként- de inkább olyan tó tükre volt, amelybe egy zabolátlan vízesés zubogott.
Nynaeve folytatta az írást, amint beléptek. Már nem viselt hosszú fonatokat; a haja lágy hullámokat vetett a vállainál. Olyan volt a látvány, mint egy hajó árboc nélkül.
“Egy pillanat, Sleete,” mondta Nynaeve. “Őszintén, néha úgy érzem magam tőletek, mint egy tojó akitől elvették egy tojását. Nem tudnának a ti aes sedai-jaitok valami munkát adni nektek?” “Lan sokunk számára fontos, Nynaeve sedai,” mondta Sleete nyugodt, komoly hangon.
“Ó, és talán nekem nem fontos? Komolyan; néha azon gondolkodom, hogy ki kellene titeket küldeni fát vágni vagy valami. Ha még egy őrző jön, hogy megkérdezze, szükségem van-e -”
Felpillantott, és meglátta Leilwin-t. Nynaeve arca azonnal kifejezéstelenné vált. És hideggé. Égetően fagyosan hideggé. Leilwin izzadni kezdett. A nő kezében volt az élete. Miért nem tudta Sleete Elayne-hez vinni? Talán meg sem kellett volna említenie Nynaeve-t.
“Ez a kettő itt követelte hogy láthassanak,” mondta Sleete. Kardját kivonta hüvelyéből. Leilwin nem is látta, mikor. Domon halkan mormogott magában. “Azt állítják, hogy fizetséget ígértél nekik, és azért jöttek. Ennek ellenére, nem azonosították magukat a Toronyban, valahogyan átcsusszantak a kapuk között. A férfi Illiani. A nő valahonnan máshonnan származik. Elfedi az akcentusát.”
Nos, lehet hogy mégsem olyan jó a beszédének megváltoztatásában mint hitte. Leilwin a kardra pillantott. Ha oldalra veti magát, a férfi valószínűleg elvétené az első csapását, ha a mellkasára vagy a nyakára célozna. Ezután elővenné a bunkósbotot, és -
Egy aes sedai-al áll szemben. Abból a vetődésből nem állna fel. Megállítanák az Egyetlen Hatalommal, vagy még rosszabb.
“Ismerem őket, Sleete,” mondta Nynaeve hűvösen. “Jól tetted, hogy ide hoztad őket. Köszönöm.”
A kard visszakerült a hüvelyébe, és Leilwin csak egy hűvös fuvallatot érzett a nyakánál, amint az őrző elhagyta a sátrat, csendesen mint a suttogás.
“Ha a bocsánatomért akartok könyörögni,” kezdte Nynaeve, “ rossz emberhez jöttetek. Az egyik felem azt súgta hogy adjalak át az őrzőknek kikérdezésre. Talán ki tudnak szedni valami használhatót arról, hogyan is működnek alattomos elmétek.”
“Téged is milyen jó újra látni, Nynaeve,” mondta Leilwin hasonlóan hűvösen.
“Szóval, mi történt?” kérdezte Nynaeve.
Hogyhogy mi történt? Miről beszél ez a nő?
“Megpróbáltam,” mondta hirtelen Bayle, megbánással a hangjában. “Harcoltam velük, de könnyedén legyűrtek minket. Felgyújthatták volna a hajómat, elsüllyesztve és megölve mindenkit rajta.”
“Talán jobb is lett volna, ha így történik,” monta Nynave. “A ter’angreal a Kitaszítottak egyikéhez került. Semirhage a seanchanok közé rejtőzött, valamifajta bírónak álcázva magát. Hogy is hívták? Igazmondó? Van ilyen?”
“Igen,” mondta Leilwin halkan. Mostmár értette. “Sajnálom, hogy megszegtem az eskümet, de-”
“Sajnálod, Egeanin?” szólt Nynaeve, felállva, székét hátralökve. “A ‘Sajnálom’ kicsit kevés, ha valaki az egész világot sodorta veszélybe, a sötétség peremére lökve mindenkit! Vannak másolatai az eszközről, asszony. Az egyik pont az Újjászületett Sárkány nyakára került. Az Újjászületett Sárkány felett egy Kitaszított vette át az irányítást!”
Nynaeve az ég felé lökte kezeit. “Fényre! Pár pillanatra voltunk a végtől, miattad. Mindenek végétől. Nincs többé minta, nincs világ, nincs semmi. Milliónyi élet szűnt volna meg a gondatlanságod miatt.”
“Én...”
Leilwin hibája hirtelen óriásivá változott. Az élete, elveszett. A Vére, elveszett. A hajója, elvéve a Kilenc Hold Lánya maga által. Mindezek súlytalanná változtak ennek a fényében.
“Harcoltam,” mondta Bayle határozottabban. “Harcoltam azzal, amivel tudtam.”
“Csatlakoznom kellett volna hozzád, úgy tűnik,” mondta Leilwin.
“I did try to explain that,” Bayle said grimly. “Many times now, burn me, but I did.”
“Próbáltam elmagyarázni,” mondta Bayle gyászosan. “Sokszor próbáltam, égjek meg.”
“Bah,” mondta Nynaeve, egyik kezét a homlokához emelve. “Mit csinálsz itt, Egeanin? Azt reméltem halott vagy. Ha az esküdhöz hűen haltál volna meg, nem hibáztattalak volna.”
Én magam adtam Suroth nagyúrnőnek, gondolta Leilwin. Ezzel fizettem az életemért, csak ezzel volt lehetséges.
“Nos?” nézte őt Nynaeve. “Ki vele, Egeanin.”
“Már nem viselem azt a nevet.” esett Leilwin térdre. “Mindent elvettek tőlem, a becsületemmel együtt, úgy tűnik. Itt vagyok, hogy magammal fizessek meg.”
Nynaeve felhorkant. “Mi nem tartunk embereket állatokként, mint a seanchanok.”
Leilwin továbbra is térdelt. Bayle a vállára tette egyik kezét, de nem próbálta meg a talpára állítani.
A férfi már értette őt épp eléggé, hogy tudja miért kell ez tennie. Már majdnem civilizáltnak volt nevezhető.
“Áll már fel,” csattant fel Nynaeve. “Fényre, Egeanin. Emlékszem, hogy olyan erős voltál, mint aki sziklákat rág, s homokot köp.”
“Az erőm kényszerít erre,” mondta ő, szemeit lesütve. Nynaeve talán nem értette, hogy mennyire nehéz is ez? Könnyebb lett volna elvágnia a saját torkát, csak már nem volt annyi becsülete, hogy ilyen könnyű véget választhasson.
“Felállni!”
Leilwin úgy tett ahogy parancsolta.
Nynaeve megragadta az ágyon heverő köpenyét, és magára dobta. “Gyere. Elviszlek az Amyrlinhez. Talán ő jobban tudja mihez kezdjen veled.”
Nynaeve kirontott az éjszakába, Leilwin pedig követte. Meghozta a döntését. Csak egy útnak volt már értelme, egy úton tarthatott meg egy darabka becsületet, és talán segíthesse a népét hogy túlélhesse a hazugságokat, mely oly sokáig képezte életük egyik alapját.
Hajótlan Leilwin már a Fehér Toronyé volt. Bármit mondanak, bármit tesznek vele, ez már nem fog változott. Az ő tulajdonuk volt. Az Amyrlin da’covale-je lett, ezt a hullámott kellett megpróbálnia meglovagolni.
Talán, a maradék becsületével elnyerheti annak a nőnek a bizalmát.
A sötétségben, a hold felkelésére várva majdnem el tudta képzelni, hogy a tüzek valójában egy teli kikötőben horgonyzó hajók lámpásai.
Ami egy olyan látvány, melyet talán sose láthat újra. Hajótlan Leilwin nem volt már hajóskapitány;
nem is lesz soha. Visszakívánni a régmúltat azt jelentené, hogy megtagadja azt, akivé vált.
Bayle kezét a vállára tette. Vaskos ujjak, sok-sok nap munkájától durvák. Felnyúlt, kezét az ő kezére helyezte.
Könnyű volt átcsusszanni a Tar Valonban készült kapuk egyikén. Bayle ismerte a várost és környékén, bár folyamatosan dörmögött amiért itt kellett lennie. "Ettől a helytől feláll a karomon a szőr is," mondta,
"Az kívántam, soha ne kelljen visszatérnem ide."
Mégis vele tartott. Bay Domon jó ember. Olyan jó amilyet csak találhatott ezeken az ismeretlen vidékeken,
dacára a nem túl tiszta kereskedői múltjának. Azt már maga mögött hagyta a férfi. Ha nem is tudta, hogyan
kellene viselkednie, megpróbálta.
"Ez ám a látvány," mondta, miközben tekintetével végigsöpört a fények csendes tengerén. "És most mit akarsz tenni?"
"Megkeressük Nynaeve al'Mearát vagy Elayne Trakandot."
Bayle megvakarta szakállal borított állát, melyet Illiani stílusban viselt, ajka felett leborotválva.
A haja eltérő hosszúságú volt feje egyes részein; már nem borotválta a feje egy részét, miután a nő felszabadította. Azért tette persze, hogy összeházasodhassanak.
Jól is tette; a borotvált fej errefele nemkívánt figyelmet vonzott volna. Egész jó so'jhin lett belőle amint bizonyos... problémák megoldódtak.
Végül el kellett ismernie, hogy Bayle Domon nem igazán való so'jhin-nek. Túlságosan is durva volt, és nem volt olyan kitartó hullámverés, mely lecsiszolta volna éles sarkait. De pont ilyennek szerette, bár ezt persze soha nem mondta volna ki hangosan.
"Későre jár", mondta a férfi. "Talán várnunk kellene reggelig."
Nem. Csendes volt a tábor, de csak szendergett. Mint hajók a kedvező szélre várva.
Keveset tudott arról, mi folyik erre- Tar Valonban nem merte volna kérdésre nyitni száját, mert seanchan akcentusát azonnal felismerték volna. Egy ekkora gyűlés nem jöhet létre gondos tervezés nélkül. Igencsak meglepődött a hatalmas tömegen; bár hallott az itteni gyülekezésről, melyen a legtöbb aes sedai megjelent, de a valóság túlszárnyalta legvadabb elképzeléseit is.
Elindult a mezőn keresztül, és Bayle követte; mindketten Tar Valon szolgálóinak egy csoportjához csatlakoztak, hála Bayle kenőpénzének. Nem tetszett neki ahogy a férfi a dolgokat intézte, de neki nem jutott annál jobb ötlet az eszébe.
Megpróbált nem túl sokat gondolni az eredeti kapcsolataira Tar Valonból. Nos, ha már nem kerülhet hajó kormánya mögé soha többé, akkor Baylenek sem lesz lehetősége a csempészésre. Ez egy kicsit megnyugtatta.
Kapitány vagy. Ehhez értesz, ezt akarod csinálni. És most, mégis, Hajótlan. Megborzongott, majd ökölbe szorította kezeit, hogy ne ölelgesse saját magát. Hogy élete végéig ezeken a változatlan vidékeken éljen, soha ne legyen képes egy ló sebességénél gyorsabban mozogni, soha ne érezze a tenger sós illatát, ne fordíthassa a hajója orrát a horizont felé, soha ne vonhassa fel a horgonyt és vitorlát, és egyszerűen...
Megrázta fejét. Keresd meg Nynaeve-t és Elayne-t. Talán Hajótlan, de nem engedi hogy a mélységbe fulladjon. Elindult. Bayle enyhén meggörnyedve, gyanakvó tekintettel próbált minden irányba figyelni egyszerre. Néha rá is nézett, szája egy vonalba szorítva. Már tudta, hogy ez mit jelenthet.
“Mi az?” kérdezte.
“Leilwin, mihez fogunk kezdeni itt?”
“Már mondtam. Meg kell találnunk-”
“Tudom, de miért? Mit gondolsz, mit fogsz csinálni? Ők aes sedai-ok.”
“Tisztességesen bántak velem ezelőtt is.”
“És gondolod, hogy be fognak engedni?”
“Talán.” meresztette a férfira szemét. “Mondd ki, Bayle, valamit forgatsz a fejedben.”
A férfi felsóhajtott. “Miért kell, hogy beengedjenek? Találhatnánk magunknak egy hajót valahol, talán Arad Domanban. Ahol nincs se aes sedai se seanchan.”
“Képes lennék a teáltalad elfogadott hajótípussal dolgozni.” mondta. “Tudom, hogyan kell tisztességesen üzletelni, Leilwin. Nem volna-”
She raised a hand, quieting him, then rested it on his shoulder. They stopped on the pathway. “I know, my love. I know. I’m speaking words to distract, to set us spinning in a current that goes nowhere.”
Felemelte a kezét, elhallgattatva a férfit, majd annak vállára ejtette. Megálltak. “Tudom, szerelmem. Tudom. Szavaim olyan áramlatra vezet minket, mely csak körbe-körbe vezetné csónakunk.”
“Miért?”,
Ez az egy szó viszketett, akár a bőr alá szorul apró faszilánk.
“Miért? Miért jött el idáig, Matrim Cauthonnal utazva, miközben veszélyesen közel került a Kilenc Hold Leányához? A népem világról alkotott képe igencsak hibás, Bayle, igencsak igazságtalan.”
“Eltaszítottak maguktól, Leilwin”, mondta a férfi puhán. “Már nem vagy közéjük-”
“Mindig is közéjük tartozom. A nevem elvették, de a vérem ugyanaz.”
“Őszinte sajnálatom ha sértő voltam.”
Kurtán biccentett. “Még mindig a Császárnőhöz, bár örökké élne, még mindig hozzá vagyok hű. De a damane-k... Ők a birodalma alapjai. Rájuk támaszkodva uralkodik, ez tartja össze a Birodalmat. És a damanek egy nagy hazugság.”
A suldamok is tudnak fókuszálni. Mind megtaníthatóak rá. Most, hónapokkal azután hogy ezt felfedezte, még mindig nem tudta számba venni ennek összes lehetséges következményét. Más biztos az ebből származó előnyöket latolgatná, más már visszatért volna Seanchanba hogy ezzel a tudással tehessen szert hatalomra.
Leilwin majdnem ezt tette. Majdnem.
De tudva amit tud... elkezdve megismerni ezeket az aes sedai-okat, akik egyáltalán nem voltak olyanok, akiknek képzelte őket...
Valamit tenni kellett. És mégis, eközbe vajon kockára teheti az egész Birodalom stabilitását?
A következő lépéseit nagy, nagyon óvatosan kell megterveznie, mint a shal játszma utolsó lépéseit.
A páros tovább követte a szolgálókat a sötétben; egyik-másik aes sedai gyakran küldött szolgákat a Fehér Toronyban felejtett dolgaikért, ezért az oda-vissza járkáló szolgák látványa teljesen megszokott volt- Leilwin számára ez igen hasznos volt. Átlépték az aes sedai tábor peremét anélkül, hogy megállították volna őket.
A bejutás könnyedségén igencsak meglepődött, míg fel nem fedezte az út két oldalán a férfiakat. Azok igen jól beleolvadtak a környezetükbe, különösképp a sötétben. Csak akkor vette őket észre, amikor az egyik megmozdult, hogy a többiektől ellépve Bayle és az ő nyomába eredjen.
Pillanatok alatt nyilvánvalóvá vált, hogy kiszúrták őket. Talán amiatt, ahogy jártak, talán amiatt ahogy egymást átkarolták. Figyeltek arra, hogy egyszerűen öltözködjenek, bár Bayle-t a szakálla Illianinak mutatta.
Leilwin megállt-kezét Bayle karján tartva- és megfordult, hogy szembenézzen az őket követővel. Egy őrző, sejtette elmondások alapján.
Az őrző felzárkózott hozzájuk. Még mindig a tábor határának közelében voltak, a sátrak gyűrűkbe voltak rendezve. Nyugtalanul konstatálta hogy némely sátorból a kiszűrődő fény túl egyenletes volt ahhoz, hogy gyertyától vagy lámpától származzon.
“Üdvözlet,” mondta Bayle, karjával barátságosan az őrző felé intve. “Egy Nynaeve al’Meara nevű aes sedai-t keresünk. Ha nincs itt, esetleg akad egy másik, akit Elayne Trakand-nak hívnak?”
“Egyikük sem táborozik erre,” mondta az őrző. Hosszú kezei voltak, és szinte kecsesen lépdelt. A hosszú, sötét hajjal keretezett arcvonásai valahogy... befejezetlennek tűntek. Mintha egy szobor lenne, akit a faragó mester félúton abbahagyott.
“Ah,” mondta Bayle. “Akkor félre lettünk igazítva. Meg tudná mutatni, merre találjuk őket? A dolgunk velük sürgető volna, uram.” A beszéde könnyű, sima volt. Bayle egész elbűvölő tudott lenni, ha akart. Sokkal jobban, mint Leilwin.
“Az attól függ,” szólt az őrző. “A társad, ő is ezeket az aes sedai-okat keresi?”
“Ő is-”, kezdte Bayle, de az őrző felemelt keze megállította szavait.
“Tőle akarom hallani,” mondta Leilwint vizsgálva.
“Ez az amit kívánok én is”, mondta Leilwin. “Öreganyámra! Ezek a nők fizetséget ígértek, és meg is fogom kapni. Az aes sedai-ok nem hazudnak. Mindenki tudja. Ha nem visz hozzájuk, hívjon valakit aki megteszi ezt maga helyett!”
Az őrző hezitált, szeme tágra nyílva a nő szavainak össztüzétől. Aztán végre bólintott. “Erre.” Bár továbbra sem a tábor közepe felé vezette őket, de már nem tűnt annyira gyanakvónak.
Leilwin megkönnyebbülten sóhajtott egy aprót, majd felzárkózott az őrző mögött lépdelő Bayle melle. Bayle büszkén nézett rá, olyan szélesen vigyorogva hogy már ez elárulta volna őket, ha az őrző visszanézett volna. A nő sem tudott visszafojtani egy kis mosolyt.
Bár az Illiani akcentust nem volt olyan könnyű megtanulni, de mindketten egyetértettek abban, hogy ha seanchan módra beszélne, az igen veszélyes volna, különösen ha aes sedai-okkal utaznak. Bayle szerint egy Illiani sem tartaná közéjük valónak, de ezek szerint arra elég volt, hogy egy kívülállót megtévesszen.
Megkönnyebbülve nyugtázta mikor az aes sedai tábort elhagyták, és a sötétségbe léptek. Attól még hogy két barátnője - mert a problémáik ellenére is barátnőinek tekintette őket - aes sedai volt még nem jelentette, hogy egy aes sedai-okkal teli táborban jól érezné magát. Az őrző a Merrilor Mezejének közepe felé levő nyílt terület felé vezette őket. Egy hatalmas tábor volt arra, tele apró sátrakkal.
“Aielek,” mondta Bayle halkan. “Több tízezren lehetnek.”
Érdekes. Rémséges történetek keringtek az aielekről, olyan legendák melyek java része nem lehetett igaz. Mégis, még ha túlzóak is ezek a történetek, azt sugallták hogy ezek a legjobb harcosok az óceán ezen oldalán. Más körülmények között szívesen öklözött volna egyikkel-másikkal. Egyik kezét a hátizsákján pihentette; a bunkósbotját az egyik hosszú, oldali zsebben, könnyen elérhető helyen tartotta.
“Ezek az aielek elég magas népeknek tűntek. Jónéhányuk mellett elhaladtak, akik a tüzeik környékén társalogtak nyugodtan egymással. A szemeik viszont kíváncsiabban méregették őket, mint az őrzőé. Veszélyes népek, ha a tüzeik mellett is készek az ölésre. Nem tudta kivenni, milyen zászlók libegnek a tábor felett az éjszakában.
“Melyik királyé vagy királynőé ez a tábor, őrző?” kérdezte végül.
A férfi felé fordult, arcvonásai az árnyakban rejtőzve. “A te királyod, illiani.”
Bayle megmerevedett az oldalán.
Te édes...
Az Újjászületett Sárkány. Büszke volt magára, hogy nem vétette el a lépést, de közel járt hozzá. Egy férfi, aki tudott fókuszálni. Ez sokkal, de sokkal rosszabb mint az aes sedai-ok.
Az őrző egy a tábor közepéhez közel fekvő sátor felé vezette őket. “Szerencsétek van; még ég a világítás nála.” Nem őrizték a bejáratot, ezért az őrző beszólt a sátorba, majd az belépési engedély után félrehúzta a bejáratot takaró vásznat, befelé intve. Mégis, másik keze a kardján volt, és úgy állt ott mint aki azonnal kész harcba bocsátkozni.
Nem örült annak a kardnak a háta mögött, de belépett, ahogy parancsolták. A sátorban azoknak a természetellenes fénygömböknek az egyike világított, az ismerős nő zöld ruhájában az íróasztal mögött éppen egy levelet írt. Nynaeve al’Meara volt az, akit seanchanban telarti-nak hívtak volna -egy tűzlelkű asszony. Leilwin eddigre már tudta, hogy az aes sedai-okat sima tükrű tóhoz hasonlóan nyugodtnak tartották. Nos, az előtte levő nő is ilyen volt alkalmanként- de inkább olyan tó tükre volt, amelybe egy zabolátlan vízesés zubogott.
Nynaeve folytatta az írást, amint beléptek. Már nem viselt hosszú fonatokat; a haja lágy hullámokat vetett a vállainál. Olyan volt a látvány, mint egy hajó árboc nélkül.
“Egy pillanat, Sleete,” mondta Nynaeve. “Őszintén, néha úgy érzem magam tőletek, mint egy tojó akitől elvették egy tojását. Nem tudnának a ti aes sedai-jaitok valami munkát adni nektek?” “Lan sokunk számára fontos, Nynaeve sedai,” mondta Sleete nyugodt, komoly hangon.
“Ó, és talán nekem nem fontos? Komolyan; néha azon gondolkodom, hogy ki kellene titeket küldeni fát vágni vagy valami. Ha még egy őrző jön, hogy megkérdezze, szükségem van-e -”
Felpillantott, és meglátta Leilwin-t. Nynaeve arca azonnal kifejezéstelenné vált. És hideggé. Égetően fagyosan hideggé. Leilwin izzadni kezdett. A nő kezében volt az élete. Miért nem tudta Sleete Elayne-hez vinni? Talán meg sem kellett volna említenie Nynaeve-t.
“Ez a kettő itt követelte hogy láthassanak,” mondta Sleete. Kardját kivonta hüvelyéből. Leilwin nem is látta, mikor. Domon halkan mormogott magában. “Azt állítják, hogy fizetséget ígértél nekik, és azért jöttek. Ennek ellenére, nem azonosították magukat a Toronyban, valahogyan átcsusszantak a kapuk között. A férfi Illiani. A nő valahonnan máshonnan származik. Elfedi az akcentusát.”
Nos, lehet hogy mégsem olyan jó a beszédének megváltoztatásában mint hitte. Leilwin a kardra pillantott. Ha oldalra veti magát, a férfi valószínűleg elvétené az első csapását, ha a mellkasára vagy a nyakára célozna. Ezután elővenné a bunkósbotot, és -
Egy aes sedai-al áll szemben. Abból a vetődésből nem állna fel. Megállítanák az Egyetlen Hatalommal, vagy még rosszabb.
“Ismerem őket, Sleete,” mondta Nynaeve hűvösen. “Jól tetted, hogy ide hoztad őket. Köszönöm.”
A kard visszakerült a hüvelyébe, és Leilwin csak egy hűvös fuvallatot érzett a nyakánál, amint az őrző elhagyta a sátrat, csendesen mint a suttogás.
“Ha a bocsánatomért akartok könyörögni,” kezdte Nynaeve, “ rossz emberhez jöttetek. Az egyik felem azt súgta hogy adjalak át az őrzőknek kikérdezésre. Talán ki tudnak szedni valami használhatót arról, hogyan is működnek alattomos elmétek.”
“Téged is milyen jó újra látni, Nynaeve,” mondta Leilwin hasonlóan hűvösen.
“Szóval, mi történt?” kérdezte Nynaeve.
Hogyhogy mi történt? Miről beszél ez a nő?
“Megpróbáltam,” mondta hirtelen Bayle, megbánással a hangjában. “Harcoltam velük, de könnyedén legyűrtek minket. Felgyújthatták volna a hajómat, elsüllyesztve és megölve mindenkit rajta.”
“Talán jobb is lett volna, ha így történik,” monta Nynave. “A ter’angreal a Kitaszítottak egyikéhez került. Semirhage a seanchanok közé rejtőzött, valamifajta bírónak álcázva magát. Hogy is hívták? Igazmondó? Van ilyen?”
“Igen,” mondta Leilwin halkan. Mostmár értette. “Sajnálom, hogy megszegtem az eskümet, de-”
“Sajnálod, Egeanin?” szólt Nynaeve, felállva, székét hátralökve. “A ‘Sajnálom’ kicsit kevés, ha valaki az egész világot sodorta veszélybe, a sötétség peremére lökve mindenkit! Vannak másolatai az eszközről, asszony. Az egyik pont az Újjászületett Sárkány nyakára került. Az Újjászületett Sárkány felett egy Kitaszított vette át az irányítást!”
Nynaeve az ég felé lökte kezeit. “Fényre! Pár pillanatra voltunk a végtől, miattad. Mindenek végétől. Nincs többé minta, nincs világ, nincs semmi. Milliónyi élet szűnt volna meg a gondatlanságod miatt.”
“Én...”
Leilwin hibája hirtelen óriásivá változott. Az élete, elveszett. A Vére, elveszett. A hajója, elvéve a Kilenc Hold Lánya maga által. Mindezek súlytalanná változtak ennek a fényében.
“Harcoltam,” mondta Bayle határozottabban. “Harcoltam azzal, amivel tudtam.”
“Csatlakoznom kellett volna hozzád, úgy tűnik,” mondta Leilwin.
“I did try to explain that,” Bayle said grimly. “Many times now, burn me, but I did.”
“Próbáltam elmagyarázni,” mondta Bayle gyászosan. “Sokszor próbáltam, égjek meg.”
“Bah,” mondta Nynaeve, egyik kezét a homlokához emelve. “Mit csinálsz itt, Egeanin? Azt reméltem halott vagy. Ha az esküdhöz hűen haltál volna meg, nem hibáztattalak volna.”
Én magam adtam Suroth nagyúrnőnek, gondolta Leilwin. Ezzel fizettem az életemért, csak ezzel volt lehetséges.
“Nos?” nézte őt Nynaeve. “Ki vele, Egeanin.”
“Már nem viselem azt a nevet.” esett Leilwin térdre. “Mindent elvettek tőlem, a becsületemmel együtt, úgy tűnik. Itt vagyok, hogy magammal fizessek meg.”
Nynaeve felhorkant. “Mi nem tartunk embereket állatokként, mint a seanchanok.”
Leilwin továbbra is térdelt. Bayle a vállára tette egyik kezét, de nem próbálta meg a talpára állítani.
A férfi már értette őt épp eléggé, hogy tudja miért kell ez tennie. Már majdnem civilizáltnak volt nevezhető.
“Áll már fel,” csattant fel Nynaeve. “Fényre, Egeanin. Emlékszem, hogy olyan erős voltál, mint aki sziklákat rág, s homokot köp.”
“Az erőm kényszerít erre,” mondta ő, szemeit lesütve. Nynaeve talán nem értette, hogy mennyire nehéz is ez? Könnyebb lett volna elvágnia a saját torkát, csak már nem volt annyi becsülete, hogy ilyen könnyű véget választhasson.
“Felállni!”
Leilwin úgy tett ahogy parancsolta.
Nynaeve megragadta az ágyon heverő köpenyét, és magára dobta. “Gyere. Elviszlek az Amyrlinhez. Talán ő jobban tudja mihez kezdjen veled.”
Nynaeve kirontott az éjszakába, Leilwin pedig követte. Meghozta a döntését. Csak egy útnak volt már értelme, egy úton tarthatott meg egy darabka becsületet, és talán segíthesse a népét hogy túlélhesse a hazugságokat, mely oly sokáig képezte életük egyik alapját.
Hajótlan Leilwin már a Fehér Toronyé volt. Bármit mondanak, bármit tesznek vele, ez már nem fog változott. Az ő tulajdonuk volt. Az Amyrlin da’covale-je lett, ezt a hullámott kellett megpróbálnia meglovagolni.
Talán, a maradék becsületével elnyerheti annak a nőnek a bizalmát.
Memory of Light fordítási státusz: 29/826
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése